Felújítás alatt a Virágvölgyi út

Szemmel láthatóan útépítési munkákba kezdtek a Virágvölgy városrész megközelítésére szolgáló úton, az önkormányzati fenntartású úton a kivitelezés szakaszában tartanak annak érdekében, hogy az út a jövőben is megfelelően tudja kiszolgálni a megnövekedett igényeket.

A Storno Ferenc út – 84-es főút körfogalmától kezdődően, a Virágvölgyi úton folynak munkálatok, az aszfaltburkolat szélesítése és megerősítése mellett a szükségesen helyeken mélyebben is beavatkoznak, stabilizálják az alépítményt. Ahol korábban még nem történt meg, ott kiemelt szegély építenek, melynek fontos szerepe van abban az esetben, ha hosszan tartó utat akarunk építeni. Az út tartósságát növeli, hiszen megelőzi azt, hogy a padkáról gyakorta lefutó gépkocsik széttöredezzék az út szélét, valamint magát az aszfalt kopóréteget is megtámasztja.

Az elmúlt öt-tíz évben gyökeresen megváltozott az utcakép: többek közt rendbe tették az Amfiteátrum környezetét, járda és játszótér is épült az utcabelieknek. Lehetne folytatni a sort a Hubertusz úti kereszteződés kiépítésével, a környékbeli utak sármentesítésével, burkolásával, ami azonban szintén mérvadó, hogy ezzel párhuzamosan a város is gyarapszik. A vitathatatlan népességnövekedést a gomba mód szaporodó beépített területek is igazolják, s hasonlóan vált a lankás, mezős Virágvölgy is benépesült városrésszé. Ezzel a dinamizmussal az infrastruktúra fejlődése alapvetően nem is tudja tartani a lépést, de az igyekezetet el kell ismerni. Így egy valóban időszerű, létező igényre épülő beruházást végez el az önkormányzat az említett szakaszon.