Felavatták az első gyseves Vectron mozdonyt

Megérkezett az első két Siemens Vectron villamos mozdony a GYSEV Zrt.-hez. A vasúttársaság márciusban jelentette be, hogy 9 darab új vontató járművet rendel a Siemenstől. A tervek szerint a gyártó még az idei évben leszállítja az összes, megrendelt Vectron-t. A járművek a hazai személyszállításban és a nemzetközi árufuvarozásban teljesítenek majd szolgálatot.

A 471 500 pályaszámú mozdony avatása a soproni GYSEV pályaudvar első vágányán – Fotó: Koszorú Mihály

A GYSEV Zrt. és a Siemens képviselői márciusban írták alá a beszerzési szerződést öt, ill. opcionálisan további négy villamos mozdony megrendeléséről. Azóta biztossá vált, hogy a vasúttársaság él opciós jogával, így összesen kilenc Siemens Vectron villamos mozdonyból állhat a GYSEV flottája. A gyártó cég hónapokkal a leszállítási határidő előtt átadta az első két Vectron MS mozdonyt a GYSEV számára. Az első, új mozdonyt május 23-án, ünnepélyesen felavatták a soproni vasútállomáson.

Ünnepélyes nemzeti színű szalagvágás – Fotó: Koszorú Mihály

Hosszú ideje terveztük és gondos munkával készítettük elő a vontató járműparkunk fejlesztését. Véleményem szerint a lehető legjobb megoldást választottuk, hiszen kedvező feltételekkel vettünk fel hitelt, a rendelkezésünkre álló forrásból pedig az európai vasútvonalakon hosszú évek óta bizonyító Siemens Vectron mozdonyokat vásároltunk. Dinamikusan fejlődő vasúttársaságunknak nagy szüksége volt az új vontató járművekre. Külön öröm számomra, hogy várhatóan még az idei évben az összes mozdonyt leszállítja a Siemens” – mondta Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója.

Dr. Karl Strasser, az osztrák Siemens AG vasúti fővonali és városi közlekedési egységének vezetője – Fotó: Koszorú Mihály
Dr. Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára – Fotó: Koszorú Mihály

A vasúttársaság állományába kerülő első két mozdony háromáramnemű, így az európai vasútvonalak többségén képes közlekedni. Ezeken kívül még egy háromáramnemű, ill. hat darab kétáramnemű mozdonyt rendelt meg a GYSEV, utóbbiak közül kettőben dízel segédhajtás is rendelkezésre áll majd. A mozdonyokat elsősorban a nemzetközi árufuvarozásban használja majd a társaság, de az új vontatójárművek megjelennek a hazai InterCity-forgalomban is. Ennek megfelelően a GYSEV Zrt. és a GYSEV CARGO Zrt. logóinak szín és formavilágát is megjeleníti az új, zöld sárga és fehér alapszínekre festett mozdonyok arculata.

Dr. Ludvig László, a Siemens Zrt. divízió igazgatója

„Nagy elismerés számunkra, hogy immáron 130 éve megbízható partner lehetünk az ország vasúti közlekedésének fejlesztésében. 1887-ben az első villamos vontatású közúti vasutat, vagyis az első budapesti villamost a Siemens hozta létre, ma pedig a GYSEV flottájának legújabb Vectron mozdonyát adhatjuk át. Vállalatunk újra bebizonyította, hogy kiemelkedő teljesítményű vasúti járműveivel méltán járul hozzá a hazai villamos hajtású vasúti közlekedés modernizációjához” – mondta el Dr. Ludvig László, a Siemens Zrt. Mobility divíziójának vezetője.

“Volt e már mozdonyon Polgármester Úr” hangzott az invitálás – Fotó: Koszorú Mihály
A sajtó munkatársai és az érdeklődők egy része – Fotó: Koszorú Mihály

Az első két mozdony az 471 500-as és 471 501-es pályaszámot kapta. Jelenleg a járművek hatósági engedélyeztetési eljárása zajlik, a két új villamos mozdony várhatóan júniusban állhat forgalomba.

Európában 29 vasúttársaságnál, összesen 490 darab Vectron teljesít szolgálatot. A Siemens a legkülönfélébb vontatási igényekre fejlesztette ki a Vectron mozdonycsaládot. A mozdonyok ETCS L2 mozdonyfedélzeti berendezéssel vannak felszerelve, így belföldi és határon átlépő személy- és tehervontatásra egyaránt alkalmasak, akár 160 km/h csúcssebesség mellett. A mozdony kialakítása rugalmas és az igényeknek megfelelő konfigurálást tesz lehetővé: különböző vontatási teljesítménnyel, több feszültségű, egy és két áramrendszerű (AC, DC, illetve dízel-elektromos) meghajtással. Az országspecifikus vonatbefolyásoló rendszerek egyszerűen kicserélhetők vagy kiegészíthetők. Jelen pillanatban többek között Németország, Ausztria, Magyarország, Románia, Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Szlovénia vasúti hatósági engedélyével rendelkeznek. – Fotó: Koszorú Mihály
Előttem az utódom” – Fotó: Koszorú Mihály

GYSEV Zrt. Kommunikáció

cyberpress.hu