Fegyverrel fenyegetőzött a soproni sofőr

A nyomozás adatai szerint két férfi és egy nő szólalkozott össze Sopronban, egy Baross utcai telephelyen, 2020. március 24-én 9 óra 45 perckor. A vita odáig fajult, hogy az egyik férfi elővett egy fegyvert, vagy annak utánzatát és azzal fenyegette meg vitapartnereit, majd a helyszínről autójával elhajtott. A rendőrök a pár bejelentése alapján elfogták a fenyegetőzőt, akinél megtalálták az engedéllyel tartott gáz- és riasztófegyvert is, ezért őt előállították a Soproni Rendőrkapitányságra. Az 57 éves helybéli férfit a nyomozók felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az elkövető a kihallgatás során azzal védekezett, hogy a gáz- és riasztófegyvert azért vette elő, mert a vele veszekedő pár férfi tagja egy vasrudat tartva indult el autója felé. – számol be ez esetről a rendőrség honlapja

 

Kép: police.hu