Ezentúl Sopronban is bevethető a TAK!

Egy kormányrendelet határozta meg, hogy hazánk minden településén el kell készíteni a Településképi Arculati Kézikönyvet (TAK) amelyet Sopron Önkormányzata 2017-ben egy rendeletben el is fogadott és amely elkészült. Ennek a kézikönyvnek a bemutatásához kapcsolódott az a hétfőn megtartott lakossági fórum, ami azt a célt szolgálta hogy a lakosság is megismerkedhessen annak tartalmával úgy, hogy a városvezetés illetve Sopron főépítésze akár azonnal reflektálni is tud az elhangzott kérdésekre.  A viszonylag alacsony érdeklődés mellett lezajlott eseményen Dr. Fodor Tamás polgármester köszöntötte a megjelenteket, aki kitért arra, hogy a kézikönyv tartalma már előzetesen véleményeztetve lett a helyi érintett szakmai szervezetekkel és egyesületekkel, akiknek észrevételeiteket és javaslataikat figyelembe vették a most bemutatásra kerülő kézikönyv tartalmának kialakításában.

Magát a kézikönyvet Sopron város főépítésze Németh Gergely mutatta be egy kivetítő segítségével, aki nagyon alaposan kitért annak minden fejezetére. A Településképi Arculati Kézikönyv összefoglalva egy olyan tartalommal bíró kiadvány, ami meghatározza az adott település építészeti, terület kialakítási, zöldterület szabályozási rendszerét és amely igazából irányadó a tekintetben, hogy például Sopron esetében melyik városrészben mi kivitelezhető és mi nem annak érdekében, hogy viszonylag egy egységes arculattal rendelkezzen a településünk.

 

Ezekbe az irányadó útmutatásokba tartozik bele például épületek esetében a homlokzati színezések szabályozása, műemlék épületek esetében azok felújítása és értékmegőrzése, az épületek magasságának szabályozása, a kerítések megválasztásnak lehetőségei, de ebben találhatunk a zöldterületek megóvásának és telepítésének szabályozásával kapcsolatban iránymutatásokat is. Fontos azt is megjegyezni, hogy a TAK külön-külön kitér Sopronon belül az eltérő karakterű településrészekre, amely azért is hangsúlyos, hiszen nem lehet egy sablont alkalmazni a más és más jellegű területekre. Így tehát külön fejezetben található a TAK-ban a történelmi belváros, a kapcsolódó városrészek, a lakótelepek, a lakóparkok,  a kisvárosi lakóterületek, a Lőverek illetve a városhoz szintén kapcsolódó ipari-, kül- és mezőgazdasági területek valamint a látvány szempontjából hozzátartozó meghatározó utak kialakítása is. Összességében egy nagyon hasznos és tartalmas kiadvány, amelynek utalásait fontos hogy szem előtt tartsa majd mindenki, aki építkezik, bővít vagy éppen felújít a közeljövőben, hiszen így alakítható ki egy olyan meghatározó jövőbeni arculata Sopronnak, ami által az még sokáig hazánk ékszerdoboza maradhat.

 

A TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYVBEN AZ ALÁBBI BONTÁSBAN TALÁLHATÓAK MEG A

VÁROSRÉSZEKRE IRÁNYADÓ SZABÁLYOZÁS: 

 

A REKLÁMOKRA VONATKOZÓ ÖNKORMÁNYZATI RENDELET IS BEÉPÜLT A KÉZIKÖNYVBE: 

AZ ALÁBBI KÉPRE KATTINTVA PDF FORMÁTUMBAN LETÖLTHETI ÖN IS A KÉZIKÖNYVET: