Ezeket a soproni utcákat idén biztosan érinti az útfelújítási projekt!

Néhány évvel ezelőtt nagyszabású beruházásba kezdett a soproni városvezetés, és a jó hír az, hogy 2020-ban is folytatódnak a városi útfelújítások. Mutatjuk azokat az utcákat, ahová biztosan eljut majd az aszfaltterítő brigád!

Illusztráció / cyberpress.hu archívum / Leczovics Zsolt

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata költségvetésének legutóbbi módosításakor a kiadásokat növelő tételek is megjelentek, ezek általánosságban egy-egy előre tervezett fejlesztést takarnak. Eképpen bukkantunk rá a külön sorban nevesített útfelújításokra is. Feltételezhetően ezek csak technikai jellegű átvezetések, azonban hasznos közérdekű információval bírnak városi polgárok számára is.

Mint tehát a költségvetésből kiderül az utak, hidak, járdák és lépcsők építése / tervezése soron a Winkler utca, a Kurucdomb sor, a Bercsényi utca, a Hubertusz utca, és többek közt a Határőr utca kapott helyet. Ez egy 390 milliós felújítási csomag, melyet egy hasonlóval léptékűvel egészítettek ki. A másik, 420 milliós keret tartalmazza a már kivitelezés alatt álló Virágvölgyi utat, de az Ibolya úti és a Kőfaragó téri lakótelepekre is tervez út- vagy járdafejlesztést, de a felsorolás ez esetben sem teljes.

Hogy a fenti beruházások pénzügyi fedezete helyi önkormányzati saját forrás vagy pályázati támogatás nem tudni, azonban tény, hogy Sopron úthálózata lendületesen fejlődött az elmúlt időszakban, ami bizony mindig hálás beruházás az ott élőknek és az utcában közlekedőknek.

Fotó: cyberpress.hu archívum / Koszorú Mihály