Ez igen! Tartalmas és remek drogprevenciós előadás volt Sopronban!

Dj-pult, zenei effektek,  divatos tuc-tuc zene, diszkófények, látványos füst, teltház, laza és kötetlen hangulat … Nem, nem egy szórakozóhelyen jártunk, hanem egy szenzációs drogprevenciós előadáson, amit a Soproni Rendőrkapitányság szervezett a soproni diákok részére a GYIK Rendezvényházba. Több mint ezer diák vett részt két csoportban a “VIGYÁZZ MAGADRA” című rendezvényen szerdán, amely nem csak a droghasználat súlyos következményeire hívta fel a figyelmet, hanem a túlzott alkoholfogyasztásra, a “diszkóbalesetekkel” kapcsolatos veszélyekre, de még a közösségi portálok felelősségteljes használatára is rámutatott.

Nagyszerű és fontos, hasznos információkat tartalmazó előadás volt.

Az előadások előtt Dr. Szabó Jenő rendőrezredes, a Soproni Rendőrség kapitányságvezetője és Dr. Simon István, Sopron Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntötte a fiatalokat, akik felhívták a figyelmet a káros szenvedélyek egészségre gyakorolt hatásaira, valamint ösztönözni igyekeztek a diákságot az egészséges életmód, a mozgás a sporttevékenységek gyakorlására.

A “pult mögött” Klobusitzky György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem mestertanára!

Az előadásokat Klobusitzky György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem mestertanára, nyugalmazott adjunktusa tartotta, aki nagyon közvetlenül, a fiatalok nyelvén és az említett DJ-pult mögül olyan előadásban részesítette a fiatalokat, hogy az valóban emlékezetes marad a számukra. Dévényi Tibi bácsi után szabadon, itt nem a pöttyös labdák repkedtek, hanem a fekete plüssmacskák, de a nyeremények itt sem maradhattak el, melyek gyümölcslevek voltak, választható ízben, márkában és palackformában.

A közösségi portálok használatának veszélyeire is felhívta a figyelmet a tanár úr!
Tisztázni kellett a drog fogalmát is !

De talán pont ezek a külsőségek kellettek ahhoz, hogy az a fontos lényegi információhalmaz, ami a modern világunkban talán a legnagyobb veszélyt jelenti a fiatalság számára tudatosuljon is a fiatalokban, hiszen egy száraz, lecsupaszított prezentáció szinte a kudarccal lett volna egyenlő.  Klobusitzky György hanyag eleganciával, lazán, de mégis komoly és tartalmas témákat boncolgatva tartotta az előadásokat, ahol a kivetítőn bemutatásra kerültek a legsúlyosabb következmények is, amit az említett egészségromboló és “életpusztító” tevékenységek okozhatnak. Tényleg parádés volt és nagyon tanulságos, bátran mondhatjuk, hogy még a felnőtt kísérők számára is számtalan újdonsággal szolgált.

A fiatalok nyelvén tartott előadásmód miatt a 100%-os figyelem és az aktív közreműködés sem maradhatott el!

Jó volt látni, hogy annyira lekötötte a fiatalokat az előadás, hogy a sorok között járva (fotózgatva) egyszerűen nem tudtunk felfedezni a mobilján pötyögő, unatkozó diákot, hanem a figyelem és a kötetlen interaktív előadásba való bekapcsolódás tejesen a színpadra, az előadóra szegezte a tekinteteket, amely után a diákok tényleg csak csettintettek és elismerően nyilatkoztak.

Megtisztelő, hogy az oldalunk egy bejegyzése is szerepelt az interaktív előadáson!

A rendezvény megtekintéséhez egyébként szinte az össze soproni általános iskola (felsőtagozat) és középiskola csatlakozott, amely remélhetőleg majd visszatér még a városunkba, hiszen megkérdőjelezhetetlen volt az előadás sikere, arról nem is beszélve, hogy természetesen soha nem lehet elég azokból a témákból, ami a fiataloknak nyújt segítséget és iránymutatást ha esetleg a káros szenvedélyek csábító világa felé kacsintgatnának.

 

cyberpress.hu