Éveken át lopta a csomagokat az osztrák postás

Illusztráció / Forrás: archívum

Október 13-án tartották a tárgyalását annak a postai alkalmazottnak, aki több száz csomag vádjával lett gyanúsított a kismartoni tartományi bíróság előtt. A most 38 éves vádlott elmondta, csak azért vette ki a rendszerből a csomagokat, mert késztetést érzett rá. A burgenlandi logisztikai központban előválogató volt a hölgy, 2018. december 1-e és 2020. február 19-e között több száz csomag tűnt el a kezei között.

Forrás: korne.at

A vádlott részletes vallomást tett a bíróság előtt. Elmondta, kezdetben a dohányárukat tartalmazó csomagokra állít rá, ezeket azért volt könnyű felismerni, mert trafikoknak, dohányboltoknak voltak címezve. Ezután jött a többi. Jóérzéssel, boldogsággal töltötte el, ha ki tudott csempészni egy-egy csomagot – tette hozzá a hölgy, akit a posta végül február 20-án bocsájtott el. Azon a napon négy eltulajdonított csomagot találtak a saját személyautója csomagtartójában. A bvz.at tudósítása alapján, bár magyar nyelvre átültetve de igyekeztünk rekonstruálni a tárgyalóteremben elhangzott párbeszedéseket. A védőügyvéd megjegyezte, hogy a védence azóta már volt pszichoterápián.

A bírónő rákérdezett, hogy a lopásokból saját magának tett e bevételre szert. Melyre a már igen felelet jelentheti, hogy nem pihentette sokáig az árut. Meg tudja saccolni az okozott kárt? Vagyoni kár – hangzott az egyértelműnek gondolt válasz, melyet a bírónő is megerősített. Kis értékű? Szólt az újabb kérdés, melyre a bizonyára elég nagy válasz érkezett. Úgy 300 csomagról lehet szó – mondta a vádlott.

Az ügyben tanúként hallgatták meg a Post AG munkatársait, ők akkor kapcsolódnak be a munkafolyamatokba, ha valami rendellenes dolog történik egy postán. Elmondásuk alapján 2018 decemberében figyelték fel először arra, hogy a burgenlandi bázisban egyre több hiányzó csomagot jelentettek. Ez a folyamat 2019 januárjában és februárjában is folytatódott. A tanú szerint ez arra utalt számukra, hogy valaki lop. Egy kiértékelés alapján biztosan állítható, hogy a bűncselekmény elkövetési időszakában 1233 db olyan csomag vonalkódját olvastak be a bécsi terjesztőközpontban, ami végül sosem érkezett meg Burgenlandba. Az alkalmazott kezei közé minden nap hajnali 4:30-tól kerültek csomagok, ezek közül tűnhettek el meghatározatlan mennyiségben.

Ékszer, mobiltelefon, elektromos eszközök, ruhanemű is a vádlottnál landolt. A cigarettából több kartonnyit tovább értékesített. Az osztrák rendőrség a kismartoni járásban található ingatlanban végzett házkutatás során 40 csomagot talált. A vádlott állítása szerint csak a dohányáruból származó bevétel 14 900 euró értékű volt ki. E mellett pedig rengeteg mennyiségben találtak kávékapszulát is. A nő nem csak különféle ismeretleneknek címzett csomagok közül válogatott, hanem saját internetes rendeléseit is eltüntette. Legalább négy, saját magának címzett csomagot is hazavitt a logisztikai központból. Így ezeket a csomagokat is eltűntként kezelték, a hölgynek pedig nem kellett kifizetnie a műszaki cikk, vagy a ruhadarabok számláit.

A Post AG mintegy 170 elveszett csomagért fizetett kártérítést az ügyfeleknek, ez 35.674,26 eurót tesz ki. Az osztrák posta munkatársa azt is elmondta, hogy ha nem érkezik meg a csomag, nem minden vállalat folytat le vizsgálatot és követeli a postai szolgáltatást végző cégtől a kártérítést. Általában az ügyfél egyszerűen újra elküldik az árut az ügyfélnek. Hozzátette, el sem meri képzelni, milyen kárt okozhatott 1200 csomag eltulajdonítása.

A bíróság végül 500 csomag ellopásának vádjáért mondta ki bűnősnek a hölgyet, a károkat pedig 45 ezer euróban határozta meg. A büntetlen előéletű tettest nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, valamint 35.674 € 26 cent megfizetésére kötelezték az osztrák posta részére. A kártérítési összeg 9.325 €74 cent fennmaradó részét pedig az Osztrák Köztársaságnak kell megfizetni. A lefoglalt dohányterméket megsemmisítik, a fellelt lopott csomagokat pedig a kismartoni bíróság végrehajtója árverésre bocsátja. A vádlott elfogadta az ítéletet, az ügyész pedig haladékot kért a nyilatkozattételig. Az ítélet nem jogerős.

Nyitókép illusztráció!