Euroliga: Nem kerültünk könnyű csoportba! Vajon mit talál ki Roberto mester?

Csütörtökön délelőtt tartották a Női Euroliga 2018/19-es szezonjának a sorsolását ahol kiderült, hogy a Sopron Basket csapata  a”B” jelű csoportba került, ahol mind az ellenfelek, mind a hölgykoszorú előtt álló utazások tekintetében nagy kihívás lesz a klub számára. – számol be a csapat hivatalos honlapja. 

Az Euroliga ezüstérmes SOPRON BASKET csapata a soproni arénában! / fotó: Leczovics Zsolt

 

Török Zoltán, az Euroliga ezüstérmes Sopron Basket ügyvezetője –  aki a helyszínen tekintette meg a sorsolást –  a következőket nyilatkozta a sorsolt csoporttal kapcsolatban: “Egy ilyen sorsolás után jól jönnek azok a gondolatok, melyeket április óta ismételgetek a klubban. A földön kell maradnunk és én már a csoportkor túlélését – akár az Európa kupa rájátszásába is – sikerként könyvelném el.”

Való igaz – ezt már csak mi tesszük hozzá – hogy nem kerültünk könnyű csoportba, hiszen bár a Jekatyerinburg csapatát elkerültük, de hatalmas kihívást jelentenek majd a Kursk és Fenerbache ellen játszandó mérkőzések is, akik szintén hosszú ideje a női kosárlabda élvonalába tartoznak. Az biztos, nem lesz könnyű dolguk a soproni lányoknak – és valljuk be, mi mint szurkolók mindig a győzelmet várjuk –  de az biztos, hogy bárhogy is alakuljon a csoport végkimenetele, a Sopron Basket szurkolói mindig kitartanak a csapat mellett, hiszen amilyen gyorsan pattog a labda a soproni lányok keze alatt, olyan gyorsan dobban a helyi kosárlabdáért rajongók szíve is.

Vajon mit talál ki a következő Euroliga szezonra Roberto Iniguez mester? / fotó: Leczovics Zsolt

 

A sorsolás általi csoportbeosztások: 

A csoport: UMMC Ekaterinburg (orosz), ZVVZ USK Prague (cseh), Tango Bourges Basket (francia), Famila Basket Schio (olasz), Mithra Castors Braine (belga), CCC Polkowice (lengyel) + 2 csapat az alábbiak közül a selejtezőből feljutva:   Nadezhada Orenburg (orosz) vagy Cukurova Basketbol (török), ESBVA-LM (francia) vagy Atomerőmű TARR-KSC Szekszárd

B csoport: Dynamo Kursk (orosz), Fenerbahce SK (török), Sopron Basket, CB Avenida (spanyol), Hatay BB (török), Flammes Carolo Basket (francia) + 2 csapat az alábbiak közül a selejtezőből feljutva:  TS Wisla Krakow (lengyel)/Olympiacos SFP (görög), Umana Reyer Venezia (olasz)/TTT Riga (lett)

Selejtező párosítások

Nadezhda Orenburg (orosz) – Cukurova Basketbol (török)
TS Wisla Krakow (lengyel) – Olympiacos SFP (görög)
ESBVA-LM (francia) – Atomerőmű TARR-KSC Szekszárd
Umana Reyer Venezia (olasz) – TTT Riga (lett)

A sorozat október 24-én rajtol.