Esküvő a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban!

Megtartották az első esküvőt a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban. Egy győri pár, Ágnes és  Miklós döntött úgy, hogy több mint száz meghívott vendég előtt világörökségi helyszínen fogadnak örök hűséget egymásnak.

fotó: Somosi Tamás / Somansky

Az ifjú párnak Lerch-Fülöp Eszter ceremóniamester és szertartásvezető segített a helyszín kiválasztásánál.

– Már két éve dolgozom szertartásvezetőként. Régi vágyam volt, hogy ezen a lélegzetelállító helyszínen mondhassa ki két szerelmes azt a bizonyos „Igen”-t! Igyekszem mindenben a párok segítségére lenni az egész esemény megszervezésekor. Amikor először beszélgettem Ágival és Mikivel annyira megfogott a kedvességük, az a természetes báj ami sugárzott a menyasszonyból, az őszinte szerelem, amit a vőlegény szemében láttam, hogy amint megtudtam, Ági ráadásul fertőrákosi származású, számomra egyértelművé vált: a kőfejtő a legjobb helyszín esküvőjükhöz. Onnantól már csak pár egyeztetés volt hátra és Ági boldogan hívott fel, a játszóhelyet és a kőfejtőt működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. nagyon örült a megkeresésnek. Szolgáltatásaik között szerepel, hogy ilyen jellegű rendezvényeknek is helyet adjanak – tudtuk meg Lerch-Fülöp Eszter ceremóniamestertől.

A helyszínbejárás során teljesen egyértelművé vált az ifjú pár számára, tényleg megtalálták a tökéletes helyszínt:

– Utoljára gyerekkoromban jártam a kőfejtőben és nagyon kíváncsivá tett, milyen fejlesztések, változások történtek azóta. Izsó Katival – a  Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház projektmenedzserével – rövid telefonos egyeztetés után a helyszínen találkoztunk. Kati segítőkészsége, a barlangszínház semmihez sem fogatható akusztikája, atmoszférája, a belső terek szépsége, eloszlása, a környezet  teljesen magával ragadott minket ismét. Egyből tudtuk, megtaláltuk a legkülönlegesebb helyszínt.”- mondta Ági, a menyasszony.

Az ünnepei esemény fényét emelte, hogy a kőfejtő adott otthont az esküvő előtti állófogadásnak, ebben a barlangszínház személyzete segítette a vendégeket.

A ceremónia különlegességeként  a szertartásvezető – aki nem azonos a hivatalos anyakönyvvezetővel – esküvői beszédének minden mondatát a párról írta. Így az ilyenkor hagyományos fogadalom is eltért a megszokottól, személyes és egyedien emlékezetes maradt, hiszen a pár saját érzelmeit öntötte szavakba.

– A munkám során különös hangsúlyt fektetek arra, hogy az általam vezetett esküvői szertartás a párok személyiségét tükrözze. Épp ezért nincs két egyforma esküvőm. Minden szertartáshoz új szöveget írok, melyet megelőz akár két-három találkozó is a párral amikor is lehetőségem nyílik jobban megismerni őket. Ezen az esküvőn igyekeztem a hely szellemiségéhez is hű lenni és úgy felépíteni a beszédem, az visszatükrözze a barlangszínházi atmoszférát – tudtuk meg Lerch-Fülöp Esztertől, aki nem csak a szertartást vezette, hanem az egész esküvő lebonyolításában segítette a párt.

fotó: Somosi Tamás / Somansky

 

Mindemellett olyan különleges zenei aláfestést választottak a szertartáshoz, mely tökéletesen illet a környezethez. Ebben Kondor Ernő volt segítségükre.

– Nagyon köszönjük a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. személyzetének, hogy egy igazi álomhelyszínen mondhattuk ki a boldogító “Igen-t” és köszönet Lerch-Fülöp Eszternek, Kondor Ernőnek és Somosi Tamásnak. Az ő segítőkészségük, odaadásuk, munkájuk hozzájárult ahhoz, életünk legszebb napjává vált ez a délután – hangsúlyozta az ifjú férj a ceremónia után.