Érdekfeszítő és tartalmas előadás volt Sopronban A GULAG RABTELEPEI címmel

Hétfőn került sor A Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban volt magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (Szorakész) elnökének előadására, amely érdekfeszítő és tartalmas előadásnak az alapját édesapjának, Menczer Gusztávnak a könyve adta, amely A GULAG RABTELEPEI címmel jelent meg. A kötet ugyan 2007-ben jelent meg először, azonban idén azért jelent meg újra, mert tíz év után még mindig óriási igény van rá, hiszen egy olyan hiánypótló kiadvány, amelynek tartalma a mai tankönyvekben még mindig nincs benne, és ami tárgyilagosan, indulatoktól mentesen mutatja be a szovjet lágerek poklát.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Soproni Csoportja által megrendezett filmvetítéssel egybekötött előadáson Dr. Brummer Krisztián elnök köszöntötte a résztvevőket, majd Barcza Attila nyitógondolatai után Menczer Erzsébet idézte fel a történelem sötét éveit, amelyek tragikus eseményeit, sok százezer magyar szenvedéseit illetve azok emlékét a szocialista kormányok megpróbálták az amnézia zsákjába gyömöszölni, és tagadni. Az előadáson a sopronkőhidai fegyház és börtön is szerepe is szóba került, amelyekről bizony olyan információkkal is gazdagodhattak a résztvevők melyek nem voltak és talán a mai napig sincsenek reflektorfényben. A rengeteg feltárt tény mellett Menczer Erzsébet rámutatott arra is, hogy fontos, hogy az új generációk is megismerjék a hiteles történelmi múltat és többek közt ezért is juttatták el a kötetet az általános és középiskolákba, felsőoktatási intézményekbe, könyvtárakba, levéltárakba, összesen több ezer intézménybe.

Az előadás után bemutatásra került egy kapcsolódó dokumentum film is, aminek az alapját szintén a kötetből merítették és ami remélhetőleg a televízióban is bemutatásra kerül hamarosan.

Az est egy meglepetéssel is szolgált, hiszen minden résztvevő átvehetett egy ajándék kötetet, az említett könyvből, amely Menczer Gusztáv visszaemlékezései mellett mintegy ötven oldalnyi dokumentumot is tartalmaz, köztük azoknak a szovjet rabtelepeken kivégzetteknek, elhunytaknak a névsorát, akiknek a rehabilitációjáról szóló dokumentumokat még nem sikerült eljuttatni a hozzátartozóknak.

A könyv mint megtudtuk egyébként elérhető a Líra könyvesbolt hálózatában is, amely az interneten is megrendelhető.

 

Menczer Gusztáv 1921-ben született Budapesten, az orvosi egyetemen tanult, fiatalon sikeres atléta volt. A második világháború végén a nyilasok elfogták és 1945 elején hadiszökevényként halálra ítélték, de sikerült kiszabadulnia, 1945 őszén azonban már a megszálló szovjet hatóságok fogták el és kémkedés vádjával tíz év kényszermunkára ítélték.

Menczer Gusztáv kilenc év raboskodás után, Sztálin halálát követően, 1953. december 3-án térhetett vissza Budapestre, 1990-től 2006-ig a Kárpótlás Társadalmi Kollégium elnöke volt, és 1989-ben megalapította a Szovjetunióban volt magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetét, melynek 2011-ben bekövetkezett haláláig elnöke volt.

 

 

cyberpress.hu