Érdekel a rendőri hivatás? Így lehetsz járőr!

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság olyan fiatalok jelentkezését várja, akik érdeklődnek a rendőri hivatás iránt és szeretnének csatlakozni a megye rendőri állományához.

fotó: police.hu

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet járőrtárs beosztások betöltésére a megyei rendőr-főkapitányság szerveinek közrendvédelmi állományába. Az iskolarendszeren kívüli képzés célja a megyei altiszti állomány bővítése. Akik jelentkeznek és a felvételi követelményeket – 18. betöltött életév, magyar állampolgárság, érettségi megléte, büntetlen előélet, orvosi, fizikai- és pszichológia felmérés – teljesítik, úgynevezett moduláris képzés során sajátíthatják el a rendőri hivatás alapjait. A felvételt nyert fiatalok az első két hónapot, mint munkavállalók teljesítik, tehát már a kezdetekkor munkabért kapnak. A második hónaptól kezdődően – önálló intézkedési jogosultság nélkül – mint próbaidős őrmesterek, járőrtársak teljesítenek szolgálatot. A képzés első üteme 11 hétig tart, ezt követően 5 év áll a járőrtársak rendelkezésére, hogy megszerezzék az OKJ-s rendőr végzettséget.

A pályázat pontos feltételeit a mellékelt dokumentum tartalmazza, azzal kapcsolatban érdeklődni a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán (Domschitz Katalin r. őrnagy, domschitzk@gyor.police.hu, Kiss Tivadar r. törzsőrmester kissti@gyor.police.hu) a 06-96/520-006 telefonszámon lehet.

 

3 Trackbacks / Pingbacks

  1. Are you interested in the police profession? So you can patrol!
  2. Érdekli a rendőrség szakma? Tehát járőrözhet!
  3. Érdekli a rendőrség szakma? Tehát lehet járőrözni!

Comments are closed.