Ennyi intézkedést foganatosítottak az Iskolaőrök az első 30 napban

Egy hónapja álltak szolgálatba az iskolaőrök, akik alapvetően segítőként vesznek részt az intézmények életében, munkájuk jellemzően bűnmegelőzési természetű: céljuk a belső rend fenntartása, az iskolai erőszak megelőzése. A rendőrség beszámolója szerint az Iskolaőrség fogadtatása kedvező. 

illusztrációs kép / fotó: police.hu

Szeptember 1-je és 30-a között 206 esetben volt szükség az iskolaőrök intézkedésére, elsősorban bűnmegelőzési célú figyelemfelhívásra. Testi kényszert összesen kétszer kellett alkalmazniuk, egyéb kényszerítő eszköz alkalmazására nem volt szükség.

Az intézkedések megoszlása megyénként

BÁCS-KISKUN

3

BARANYA

9

BÉKÉS

3

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN

32

CSONGRÁD-CSANÁD

3

GYŐR-MOSON-SOPRON

6

HAJDÚ-BIHAR

12

HEVES

20

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK

26

KOMÁROM-ESZTERGOM

4

NÓGRÁD

50

SOMOGY

3

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG

5

TOLNA

11

VAS

3

VESZPRÉM

5

ZALA

11

 

Az iskolaőr a rendelkezésére álló kényszerítő eszközöket kizárólag legvégső esetben használhatja, ha a saját vagy másvalaki élete, testi épsége veszélybe kerül. Az iskolaőr tevékenységét csak a nevelési, oktatási intézmény területén, tanítási időben végzi.

Az első hónap tapasztalatai azt mutatják, hogy az iskolaőrök fogadtatása az egyes intézményekben kedvező volt mind a pedagógusok, mind a diákok részéről. A rendőrség kapcsolatot tart az oktatási intézményekkel, és kiemelt feladatként kezeli az iskolaőrök utánképzését.