Emléktúrával, hadijátékkal és megemlékezésekkel tisztelegtek a doni hősök előtt! (képek)

A doni katasztrófára való megemlékezéseket a környező településeken is méltó ünnepségek keretében tartották meg a napokban. Mindezekhez kapcsolódóan egy emléktúrára is sor került, amely a Soproni Honvéd Hagyományőrző Egyesület valamint a Soproni Történelmi és Hadijátszó Baráti Kör közreműködésével került megszervezésre és ami a soproni megemlékezés kísérőrendezvénye is volt. A soproni hagyományőrzők a program részeként szombaton, a sopronkövesdi háborús emlékműnél is lerótták tiszteletüket a Don-kanyar hősei előtt, majd vasárnap Répceszemerén is részt vettek a település megemlékezésén, majd hadijáték keretein belül idézték fel az egykori harcokat.  Az emléktúrán a résztvevők összesen 28 kilométert tettek meg, akik ezzel is kifejezték az egykori hősök előtt a tiszteletüket.