Emelkedik az építmény-, a garázs- és az idegenforgalmi adó Sopronban

Nem tudunk jó hírekkel szolgálni a helyi Építmény- (Ingatlan) , garázs és idegenforgalmi adókat illetően, hiszen mindhárom tétel emelkedik 2020.január elsejétől. A soproni képviselőtestület még a november végi közgyűlésen hagyta jóvá ugyanis azt az előterjesztést, amely szerint ezek a kötelezően fizetendő adónemek az indoklás szerint az Önkormányzat  közfeladatok illetve a közszolgáltatásokat színvonalas ellátása  miatt szorulnak emelésre. A javaslat optimista becslése szerint – amennyiben a fizetési morállal nem lesz gond – 300 millió forinttal növekedhet ezáltal a Önkormányzat bevételi mérlege,  ami így hozzájárul és  elősegíti a kiegyensúlyozott gazdálkodás alapjait is.

fotó: cyberpress.hu archívum

 

A döntés értelmében tehát az adók évi mértékei úgy változnak, hogy az Építményadó ( Ingatlanadó ) 2020. január elsejétől 1100 Ft/négyzetméterre növekszik, míg a garázs/gépjárműtároló esetében a fizetendő összeg 600 Ft lesz négyzetméterenként.

Ahogy az írtuk az  Idegenforgalmi adó is érintett a döntésben, annak mértéke személyenként/vendégéjszakánként pedig 530 Forintra emelkedik.

 

Az emelések mértéke illetve a fizetendő összegek egyébként lehetnének még magasabbak is, hiszen a  törvényi lehetőségek biztosította kivethető adómaximumok 100 %-át nem használja ki Sopron Önkormányzata még így sem, hiszen építményadó esetében így is csak annak a  cca. 46 %-át kell a város ingatlantulajdonosainak befizetni, míg az Idegenforgalmi adó esetében cca. 84,5 %-át kell majd fizetnie az érintetteknek.

 

 

Akik esetleg beleásnák magukat komolyabban a témába, azok letölthetik a teljes előterjesztett anyagot INNEN!