Kettős emberölés Sopronban!

Lakásukban holtan találtak a rendőrök egy idős nőt és férfit, a gyanú szerint bűncselekmény áldozatai lettek. Egy fenyegetőző férfit fogtak el a rendőrök 2017. november 3-án 8 óra 29 perckor egy soproni lakásban. Az ingatlan átvizsgálásakor két idős embert holtan találtak. A nyomozás jelenlegi adatai alapján a nő és a férfi bűncselekmény áldozatai lettek. A lakásban elfogott 42 éves helyi lakost a bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

 

Az MTI tájékoztatása szerit egyéb részletekre is fény derült: 

Holtan találtak a rendőrök egy idős nőt és férfit péntek reggel soproni lakásukban, a helyszínen egy 42 éves férfit előállítottak emberölés gyanúja miatt – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

Füves Tamás elmondta, hogy egy fenyegetőző férfihez mentek a lakáshoz, és az ingatlan átvizsgálásakor találták meg a két holttestet, mindketten bűncselekmény áldozatai lettek.  A rendőrség emberölés miatt nyomoz, több információt egyelőre nem közölnek.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának információi szerint a pszichiátriai kezelés alatt álló férfi bántalmazta a szüleit, amibe a helyszínen belehaltak. A gyilkosság egy panelház harmadik emeleti lakásában történt.    

Egy a fejleményeket az utcán figyelemmel kísérő környékbeli az MTI-nek azt mondta, hogy először a tűzoltók próbáltak bejutni a lakásba, de sikertelenül, mert a férfi kalapáccsal fenyegetőzött. Ekkor érkeztek meg a rendőrök a helyszínre.
A szemtanú kiabálást, csörömpölést és üvegtöréseket hallott, azt mondta, a bútorokat verte szét a férfi. Hozzátette: a rendőrök valamilyen eszközt dobtak be a lakásba, hogy el tudják fogni az őrjöngő férfit. 
  

forrás: mti

 

fotó: police.hu
fotó: police.hu

 

Családi tragédia Sopronban

https://youtu.be/89Jsnp81iKE

 

A helyszínen a rendőrség szóvivője tájékoztatja a televíziók munkatársait az esetről:

Cyberpress

Kettősgyilkosság helyszínén

1 Trackback / Pingback

  1. Elmeállapota miatt felmentették azt a férfit, aki megölte a szüleit Sopronban | Cyberpress

Comments are closed.