Elstartolt az “Állítsuk meg a zajt” projekt!

Elkezdték az Agyag utca – Rákosi út – Ív utcai csomópontnál a régi, leromlott állapotú zajvédő falnak a bontását és az újjáépítését, ami azért vált szükségessé, mert bizony egyrészt már eljárt felette az idő vasfoga, másrészt pedig még egy kis idő és talán balesetveszélyes is lenne. A költségeket információink szerint az önkormányzat saját forrásból finanszírozza, aminek pontos összegét nem tudjuk. A kivitelezés közben elképzelhető, hogy szükség lesz fal melletti sáv átmeneti lezárására is, így lesz egy időszak amikor a Rákosi úti lekanyarodó sáv nem lesz használható, legyetek figyelmesek és körültekintőek ha arra közlekedtek. Egyébként fotósunk szerint tényleg indokolt a felújítás, bizonyítékként hozott is pár képet:

cyberpress.hu