Előzzük meg a szabadtéri tüzeket! A Katasztrófavédelem és az Országos Tűzmegelőzési Bizottság tanácsai

A szabadtéri tüzek jellemzően az év két időszakában jelentenek komoly veszélyt az emberekre és a környezetre: tavasszal és a nyári szárazságok idején.

telefon
Baj esetén vagy ha tüzet észlelünk a szabadban hívjuk a 112-es segélyhívó számot! / fotó: leczovics

Idén tavasszal eddig a csapadékos időjárás miatt kevesen tudták megkezdeni a kerti munkálatokat. A jó idő beköszöntével azonban a napsütötte időszakok, illetve a hétvégék egyre több embert csábítanak a szabadba, a kertekbe. A tavaszi munkálatokkal egy időben szinte minden évben együtt jár a szabadban keletkezett tűzesetek számának ugrásszerű megemelkedése.

Győr-Moson-Sopron megyében eddig tizenegy alkalommal vonultak a tűzoltók szabadtéren keletkezett tüzekhez. Ez a szám a tavalyi adatokhoz képest csökkenést mutat, amely a csapadékos időjárásnak és a lakosság felelősségteljes magatartásának is köszönhető. Az éves adatok megyénkben több mint kettőszáz ilyen tűzesetről számolnak be, de a tűzesetek számának csökkenését csakis odafigyeléssel, a szabályok megfelelő betartásával tudjuk elérni. Az elmúlt évek statisztikai adatai alapján a szabadban keletkezett tüzek nagy százalékát emberi gondatlanság okozza.

Környezetünk és a saját biztonságunk érdekében fontos, hogy tisztában legyünk a szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival:

– a kerti zöldhulladék elégetése alapvetően tilos az ország területén, de az önkormányzatok rendeletben engedélyezhetik azt bizonyos keretek között (meghatározott nap és időpont).Ha önkormányzati rendelet szabályozza a belterületi égetést, akkor csak a rendeletben meghatározott feltételekkel, illetve időtartamban lehet az égetést végrehajtani. A tüzelés megkezdése előtt mindenképp tájékozódjon a helyi önkormányzatnál az égetés helyi szabályairól!
– az egyéb hulladékok égetése tilos és a veszélyes égéstermékek miatt mérgezést, valamint környezetkárosítást okozhat,
– a jogszabályokban foglaltak megszegése esetén akár súlyos pénzbírság is kiszabható,
– a szabadban gyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül,
– mindig gondoskodjunk megfelelő mennyiségben oltóanyagról,
– mindig legyen nálunk olyan kéziszerszám, amivel irányítani tudjuk az égést,
– soha ne rakjunk egyszerre túl sok éghető anyagot a tűzre,
– a tűz környezetében ne legyen más éghető anyag, amin az továbbterjedhet,
– mindig tájékozódjunk a várható időjárásról és erős szél esetén ne gyújtsunk tüzet,
– a kerti tüzelés helyett válasszuk inkább a környezetkímélőbb komposztálást, ágdarálást, amivel hasznos tápanyagokat is visszanyerhetünk!
– baj esetén vagy ha tüzet észlelünk a szabadban hívjuk a 112-es segélyhívó számot!

A tüzek az anyagi károk mellett az emberek és állatok életét, valamint természeti kincseinket is veszélyeztetik.

 forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

A szabadtéri tűzesetek hazánkban nagy károkat okoznak!

20.000 tűzeset
100 millió forint költség

A tüzek az anyagi károk mellett az emberek és állatok életét, valamint természeti kincseinket is veszélyeztetik. A tűz eloltása akár 1 hét, a károk helyreállítása akár 100 év is lehet.

Jótanácsok, hogyan kerüljük el a szabadtéri tüzeket:

  • Soha ne dobjon el égő cigarettacsikket! A kiszáradt árokparton, vasúti töltések mellett keletkező tüzek nemcsak az utazókra jelentenek veszélyt, hanem az erdőkre és mezőgazdasági területekre is.
  • Erdőben csak a kijelölt tűzrakóhelyen gyújtson tüzet!
  • Tartsa be és vegye komolyan a tűzgyújtási tilalom szabályait!
  • Tűzgyújtási tilalom idején tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek 200 méteres körzetén belül lévő külterületi ingatlanokon, a felsorolt területeken található tűzrakó helyeken, a vasút és közút menti fásításoknál.
  • Szabadban a tüzelés helyszínén olyan eszközöket és felszereléseket tartson készenlétben, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható. A tüzelés befejezését követően gondosan oltsa el a tüzet, az oltáshoz használjon vizet, a tüzelés helyét takarja le legalább 5 centiméter vastagságú földdel a visszagyulladás megakadályozásának érdekében!
  • Igyekezzen a kertben is csak akkora tüzet rakni, ami környezetére közvetlen tűzveszélyt nem jelent, lehetőség szerint szélcsendes időben tüzeljen!
  • Soha ne hagyja a szabadtéri tüzet őrizetlenül! Veszély esetén, vagy ha arra szükség nincs, a tüzet azonnal el kell oltani.
  • Távolítsa el a birtokukban lévő területeken található száraz növényzetet!
  • Tartsa be a tűzrakás szabályait!
  • A kerti tüzelés helyett válassza inkább a környezetkímélőbb komposztálást, ágdarálást, amivel hasznos tápanyagokat is visszanyerhet!

Körültekintéssel a tűzkár elkerülhető, azonban az emberi gondatlanság végzetes lehet.

Belterületi égetés szabályai: Tilos belterületen szabadtéri égetést végezni, kivéve, ha azt más jogszabály – így különösen önkormányzati rendelet – engedélyezi. Ha önkormányzati rendelet szabályozza a belterületi égetést, akkor csak a rendeletben meghatározott feltételekkel, illetve időtartamban lehet az égetést végrehajtani. A tüzelés megkezdése előtt mindenképp tájékozódjon a helyi önkormányzatnál az égetés helyi szabályairól!

Külterületi égetés szabályai: szabadtéri külterületi (tarló, lábon álló növényzet, avar és egyéb növényi hulladék) égetést engedélyeztetni kell a terület szerint illetékes katasztrófavédelmi kirendeltséggel. Az engedélyezés illetékköteles, és az égetés megkezdése előtt legalább 10 nappal korábban kell kezdeményezni.

A tűz észlelésekor haladéktalanul hívja a 105-ös vagy a 112-es segélyhívó számot!

forrás: Országos Tűzmegelőzési Bizottság

cyberpress.hu

 

1 Trackback / Pingback

  1. Tizenkét szabadtéri tűzeset csak vasárnap – Ez a hír

Comments are closed.