Elindulhat a horgászidény a Fertő tónál

Fertő tó / illusztráció - fotó: Leczovics Zsolt - cyberpress.hu archívum

Visszatérhetnek a horgászok a Fertő tóra. A csónakok az idei szezonban is maradhatnak a kikötőben. A határozott időre, augusztus 31-ig szóló bérleti szerződéseket a napokban köthetik meg a horgászok a Sopron – Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. –vel.

A kivitelezési munkálatok folyamatosak a területen, azonban a Fertő tó fejlesztését végző Sopron – Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. azt is fontosnak tartja, hogy a vízisport élet a beruházás közben az idei nyáron se szűnjön meg. Így a horgászok mellett hamarosan a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség versenyvitorlázói is vízre szállhatnak, valamint a látogatók is birtokukba vehetik a Fertő tó partjának bizonyos részeit. Várhatóan egészen őszig működik majd a sétahajó kikötő is.

 

Az előkészítő munkálatok a Fertő – Hanság Nemzeti Park szakembereinek felügyelete mellett, a szükséges hatósági engedélyek birtokában lezárultak. A kivitelezés most egy olyan szakaszhoz érkezik, amely lehetővé teszi, hogy az idei szezonban a Fertő tóhoz kötődő sporttevékenységeket ne kelljen szüneteltetni. Így egy meghatározott területen a horgászok, a vitorlások és a látogatók előtt is nyitva áll majd a Fertő tavi Vízitelep. A fejlesztést végző Sopron – Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. eltökélt célja, hogy a Fertő tó használatát a munkálatok idején se akadályozza.

A folyamatosan zajló beruházási munkák miatt azonban a látogatás meghatározott helyszínekre és időpontokra korlátozódik. Az aktuális munkaterületeket a szakemberek a látogatók és a sportolók biztonsága érdekében lezárják, ezért ezekre nem lehet majd belépni.