Elhunyt Niki Lauda, az autóversenyzés legendája

Szomorú hírt közölt az osztrák hírügynökség;  elhunyt Niki Lauda, háromszoros Forma-1-es világbajnok. A közlemény hozzáteszi, hogy az autóversenyzés legendája – aki februárban ünnepelte 70. születésnapját – hétfőn a családja körében “békésen távozott”. Halálhírét orvosa is megerősítette.

Kép forrása: https://www.thedrive.com/

Andreas Nikolaus Lauda 1949. február 22-én született Bécsben és már tizenkét évesen a volán mögött ült. Iskolai  tanulmányait korán abbahagyta az autóversenyzés kedvéért. Az életútját bemutató írások azt is megemlítik, hogy dúsgazdag nagyiparos apja nem adott neki a versenyzésre pénzt, és mivel szponzorokat nem talált, nagy összegű hitelt volt kénytelen felvenni. Első hegyi futamán, 1968. április 15-én egy Mini Cooperrel kategóriájában mindjárt a második helyezést érte el, két héttel később pedig már győzelmet aratott.

A hegyi versenyek után a Forma–3-ban, majd a Forma–2-ben versenyzett, a Forma–1-ben 1971-ben mutatkozott be a March Ford csapatában. 1972-ben még megnyerte a Forma–2-es világbajnokságot, majd végleg az F1-be igazolva 1973-ban a BRM, 1974-től a Ferrari csapatának tagjaként versenyzett. A Ferrari színeiben rögtön a negyedik helyen végzett az összesítésben, a következő évben, 1975-ben világbajnok lett.

Az 1976-os szezon közepén hatalmas fölénnyel vezetett a pontversenyben, amikor a Nürburgringen szörnyű balesetet szenvedett. A verseny előtt a biztonsági intézkedések hiánya miatt bojkottra szólította fel versenytársait, de mivel nem talált követőkre, beült autójába. A második körben kicsúszott, ketten nekiütköztek, és ő a kigyulladt kocsiban rekedt. Egy csőből égő benzin folyt a kocsiba, a bukósisakba vezető cső nem szállított friss levegőt, így megsérült Lauda légcsöve és tüdeje is. Három versenyzőtársának sikerült őt kihúznia, és szerencséjére a speciális mentőautó fél perc alatt odaért.

 

Niki Lauda – Nurburgring 1976

Formula 1

 

Hat héttel később visszatért, saját szavai szerint rettegve és fájdalmak közepette negyedik lett az Olasz Nagydíjon. Abban az évben egy ponttal maradt le az összetettben a világbajnoki címről, mert az utolsó futamon, a szakadó esőben megrendezett Japán Nagydíj második körében “az életem többet ér, mint egy cím” szavakkal leállította autóját. A pontversenyben akkor még második, McLarennel versenyző brit James Hunt hatalmas kockázatot vállalva, körhátránnyal a harmadik helyen futott be, és megnyerte a világbajnokságot.

Lauda 1977-ben ismét világbajnok volt a Ferrari színeiben, és abban az évben a világ legjobb sportolójának választották. Az olasz csapat vezetőivel azonban megromlott a viszonya, a szezon utolsó két versenyén, címének bebiztosítása után el sem indult. 1978-ban átigazolt a Brabham Alfához, de csak negyedik lett, a következő év őszén pedig váratlanul bejelentette visszavonulását.

1982-ben visszatért, és immár McLaren-színekben az ötödik helyen végzett az összetett pontversenyben. 1983-ban versenyt sem nyert, de 1984-ben megszerezte harmadik világbajnoki címét, abban az évben, máig egyetlen osztrákként, megnyerte hazája nagydíját is. Csapattársa a francia Alain Prost volt, akit alig fél ponttal előzött meg – a monacói versenyt az időjárás miatt félbe kellett szakítani, és a pilóták csak a pontok felét kapták meg. A versenyzéssel végleg 1985-ben hagyott fel, Forma–1-es pályafutása alatt 171 futamon indult, 25-ször győzött.

Visszavonulása után, 1992-től 1997-ig a Ferrarinál volt tanácsadó, közben megalapította a Lauda Air légitársaságot, amelyet 2000-ben bekebelezett az Austrian Airlines. 2001-2002-ben a Jaguar Forma–1-es csapatát irányította, 2003-ban Niki (“flyniki”) néven diszkont légitársaságot alapított, amelyet 2011-ben adott el. 2016-ban megvásárolta az üzleti és VIP-utasok szállítására szakosodott Amira Air céget, amely azóta a Lauda Motion nevet viseli. Lauda pilótajogosítvánnyal is rendelkezett, és nem egyszer vezette légitársasága repülőgépeit.

Kép forrása: www.dw.com

2012-ben a Forma–1-es Mercedes-csapat felügyelő bizottságának elnöke lett, a következő évben tízszázalékos részesedést szerzett a csapatban, és nagy része volt abban, hogy Lewis Hamilton oda igazolt.

2018 augusztusában a nyaralásáról megfázásos tünetekkel vitték kórházba, de az állapota annyira rosszabbodott, hogy tüdőátültetést kellett végezni rajta, a kórházat október végén hagyta el. Januárban rövid ideig influenzás megbetegedéssel kórházban ápolták.

Versenyzői karrierjének volt soproni állomása is, hiszen bármennyire is hihetetlennek tűnik de anno az egykori Szabadság körúton ( ma Lővér körút )  is rendeztek különböző autóverseny futamokat, amelynek egyikén még Niki Lauda is részt vett, mégpedig pont 50 évvel ezelőtt 1969-ben.  Akkoriban igazán nagy volt az érdeklődés a város polgársága által ezekre a futamokra, ahol a motor és túraautó versenyek mellett bizony formula autókkal is bemutatkoztak a versenyzők. Egy archív videó is megtalálható a soproni futamokról a youtube csatornán, amit mi is bemutatunk: 

Auto és motorverseny a Soproni Szab körúton 1969

Egy pár perces videó azokból az időkből mikor Sopron még Érdekes helynek számított

 

 

 

Bejegyzésünk a hvg.hu cikkének felhasználásával készült.