Elfogyott a soproni munkaerő vagy csak gyengék a hazai bérek? / videó

A vendéglátás, az ipar és a kereskedelem is egyaránt munkaerőgondokkal küzd városunkban, egyre nehezebb alkalmazottakat találni. Lassan már a szolgáltatási területre is kihat ez a tendencia, hiszen aki teheti Ausztria felé veszi az irányt, mert a helyi bérek sajnos fényévekre vannak attól, amit az osztrák munkáltatok nyújtanak. Persze a vállalatok és egyéb cégek próbálkoznak a folyamatos toborzással, de egyre kevesebb sikerrel járnak. Van olyan cég amelyik ingyenes munkásbuszjáratokat indít a környező településekről vagy éppen lakhatási hozzájárulással próbálkozik, de még így sem kecsegtető az ajánlat, hiszen Ausztriában könnyedén a három-négyszeresét kaphatja meg az ember, így jócskán megéri az ingázás. Elég ha csak a szezonális munkákra gondolunk. Ausztriában 3-4 hónap alatt annyit lehet keresni, mint amit itthon egy év alatt. Talán még a helyi vállalkozók próbálnak versenyképesek maradni, hiszen náluk a fizetések még mindig magasabbak, mint a nagy cégeknél, de már ők is érzik a problémát, mert a jó szakemberek onnan is továbbállnak. Ez vezet oda, hogy Sopron szépen lassan már nem talál helyi munkaerőt és így bizony sok helyen már a minimálisnál is kisebb létszámokkal kénytelenek szélmalomharcot folytatni a talpon maradásért. Ez a helyzet kihat arra is, hogy egyre nehezebb beruházókat is találni a környékre, hiszen ezekkel a problémákkal hamar szembesülnek a befektetők amikor felmérik a piacot, így aztán hiába Sopron minden csábereje, más helyet választanak.

Van aki megélhetési lomis, de ezzel is többet keres mint ha itthon vállalna munkát

No persze időnként napvilágot látnak különböző statisztikák, hogy Győr-Moson-Sopron megyében szinte a legmagasabb hazánkban az átlagkereset, azonban ezek is szubjektív adatok. Talán ezért is vágnak sokan neki a költözésnek az ország több területéről, hogy majd itt sikerül megváltani a világot de aztán jön a feketeleves. Gyorsan rájönnek, hogy a fizetés egyáltalán nem magasabb mint otthon, itt sincs kolbászból a kerítés, a lakbér viszont jelentősen drágább, mint bárhol az országban. Igaz legalább van munkalehetőség, ami motiváló lehet, de egy kis idő elteltével, már ők is azon gondolkodnak, hogyan lehetne mondjuk 10 km-el arrébb állást találni. A soproni munkahelyek így legfeljebb csak ugródeszkaként szolgálnak.

Külföldi munkavállalók szélturbina építésén Ausztriában

Megoldás talán csak egy jelentősebb helyi béremelés lehet, bár ez a dolgozókon kívül igazán nem érdeke senkinek, de talán eljön az idő, amikor majd a munkáltatók is kénytelenek lesznek ezt beismerni.

Az RTL televízió is foglalkozott a témával, érdemes megnézni:

 

leczovics