Életfogytiglant kapott a soproni hajléktalan egyik gyilkosa

Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházra ítélte a másfél évvel ezelőtti soproni hajléktalangyilkosság elsőrendű vádlottját a Győri Törvényszék első fokon – tájékoztatta a bíróság szóvivője kedden az MTI-t.

A gyilkosság helyszíne / forrás: internet

Havasiné Kulcsár Petra elmondta: a másodrendű vádlottat aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés és rablás miatt kilenc év börtönre ítélték.

A vádirat szerint 2016. december 10-én a két férfi együtt italozott, majd az elsőrendű vádlott, P. M. I. rábeszélte a másodrendű vádlottat, V. S.-t, hogy hajléktalan ismerősének a város külterületén lévő lakókocsijából értékes cipőket és ruhákat vigyenek el.

A másodrendű vádlott beleegyezett a lopásba, mert nyolc gyermeke volt és “megörült”, hogy így karácsonyi ajándékot tud nekik adni. A vádlottak odamentek a kivilágítatlan, félreeső területen lévő lakókocsihoz, és az ajtaját feltörve elkezdték az értékeket zsákokba pakolni. Közben a sértett hazaért és a lakókocsi mellett pakoló V. S.-t kérdőre vonta. Miután P. M. I. ezt meghallotta, kilépett a lakókocsiból, a sértett pedig felismerte.

Az elsőrendű vádlott ekkor ráugrott a vele szemben álló 59 éves sértettre, aki a földre esett. A férfi ököllel, könyökkel, szerszámnyéllel és egy raklappal is ütlegelni kezdte a sértettet, aki 26 féle sérülést szenvedett el, főként a fején.

A másodrendű vádlott dermedten állt és többször felszólította társát, fejezze be a bántalmazást, de azt válaszolta, hogy “fogd be, mert te is kapsz”. Ezután az elsőrendű vádlott felszólította társát, hogy fogják meg a zsákokat és menjenek onnan. Az áldozat sérülései olyan súlyosak voltak, hogy életét a leggyorsabban érkező orvosi segítséggel sem lehetett volna megmenteni.

Az ítélet indoklása szerint a másodrendű vádlott esetében nem lehetett bizonyítani, hogy részt vett a bántalmazásban, ugyanakkor az elkövetés pillanatában belenyugodott abba, hogy a társa által elkövetett bántalmazás nagyon súlyos következményekkel járhat, ezért az aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértésért megállapítható a felelőssége.

Az ítélet nem jogerős.

 

 

Őrizetben a soproni emberölés két gyanúsítottja

https://youtu.be/lFt_owZSfqw

1 Trackback / Pingback

  1. Jogerős: Életfogytiglant kapott a Sopronban hajléktalant agyonverő férfi | Cyberpress

Comments are closed.