Életét veszítette a munkavállaló, vádat emeltek a műszaki vezető ellen

Illusztráció: internet / AJEL

A Soproni Járási Ügyészség vádat emelt egy 46 éves férfi ellen, aki kivitelezőként és műszaki vezetőként egy családi ház építését vállalta, majd az építkezés során egyik munkavállalója balesetet szenvedett és elhunyt.

A vádirati tényállás szerint a 46 éves férfi már több mint húsz éve foglalkozik cégvezetőként építkezések kivitelezésével, és a sértett is már több mint tíz éve volt a munkavállalója.

A vádlott 2018 nyarán vállalta el egy Sopron közeli kisvárosban egy családi ház felépítését generálkivitelezőként, és ő lett a felelős műszaki vezető is.

2018 novemberének egyik napján az építkezésen két kőműves a tetőtérben végzett szigetelési munkákat, míg a sértett a földszinten dolgozott, és ő keverte az anyagot a tetőtérben dolgozóknak is. A megkevert anyagot a tetőrében egy szűk, 55 cm-es, sötét folyosón lehetett eljuttatni a kőművesekhez, ahol a közlekedést az alacsony belmagasság és a tetőszerkezet belógó gerendái is nehezítették. A tetőtérben szigetelésként már kőzetgyapot táblák voltak rögzítve, melyek azonban nem voltak alkalmasak a leesés elleni védelemre, csak hamis biztonságérzetet keltettek a sértettben.

A munkavégzés közben a sértett és az egyik kőműves alkoholt is fogyasztott, amit a terhelt észlelt is, azonban más intézkedést nem tett.

A délelőtti órákban a sértett egy vödör ragasztót vitt fel a tetőtőérben, mikor nekiesett az egyik kőzetgyapot táblának, azt átszakította, több mint három métert zuhant, és olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A terhelt, mint munkahelyi vezető, és mint a munkáltató képviselője több, a biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtéséről rendelkező jogszabályt megszegett, ezért őt az ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja. A bűncselekmény büntetési tétele öt évig terjedő szabadságvesztés.