Egyszáztizenegy a Festőteremben

Egy olyan kiállítás nyílt a Festőteremben, ami igyekszik összefoglalni azt a száztizenegy esztendőt amit a Soproni Fotóklub az alapítása óta megélt. Az évek alatt persze sok-sok elismerést is begyűjtött a klub – a tagok egyéni sikereiről nem is beszélve – de talán a legnagyobb elismerés minden esetben a szemlélő közönség véleménye akik azonban szintén mindig elismerően csettintenek, ha valahol megjelenik egy fotóklubos kiállítás, mert egyszerűen remek fotógráfiakkal lepik a szemlélődőket. A szombaton nyílt megnyitóünnepségen Pataki András, a Pro Kultúra ügyvezető igazgatója, a Soproni Petőfi Színház direktora mondott nyitógondolatokat, majd Stöckert Ádám marimba játéka kápráztatta el a megjelenteket. A szépszámú látogatóközönség a hivatalos megnyitó után birtokba vette a kiállítótermet és bizony egy-egy fotó előtt, azokat hosszú percekig szemlélve ismét elégedetten csettinthetett, mert bizony ez a 111 nem is annyira mindegy 😉

A Nekünk „mindEgy” című tárlat kiállítói:

Agg Pál, Báthory Tibor Gábor, Bors Gergely, Bóta Luca, Cseh Dániel, Csigó Gergely, Folcz Tóbiás, Gyarmati Adrienn, Hauszner Sándor, Hillebrand Adrienn, Hipságh Gyöngyi, Simon Jójárt István, Kránitz Roland, Lángh Gábor, Nagy Attila, Nagy Attila ifj., Németh Elemér, Pápai Zsolt, Rehák Csaba, Roth Balázs, Tóth Jenő Tibor, Tóth Péter, Wittmer László

cyberpress.hu

1 Trackback / Pingback

  1. Szabadtéri fotókiállítás a Mária szobornál! Csak 3 napig! | Cyberpress

Comments are closed.