Egységes utcanévtáblák Sopron-szerte több mint 160 éve

Jelentős esemény volt 1858. szeptembere Sopron életében, hiszen várostörténeti szempontból meghatározó infrastrukturális változás elébe nézhettek a helyi polgárok. A Soproni Kalendárium így szemlézi a hírt:

Az utcára és terekre fekete fém táblákat erősítettek föl, fehér feliratokkal.

Ahogyan a feljegyzés is szól, városunkban a 19. század közepén jelentek meg egységesen az utcanévtáblák, melyek ma is kötelező elemei, így könnyen azonosítható formái is az egyes közterületeknek. A helytörténeti példához igen hasonló táblával találkozhatunk a Baross út egykori szőnyeggyárának falán is, ám mai elnevezését csak a vasútépítő miniszter halála után 1909-ben kapta meg.

Fotó: cyberpress.hu
Fotó: cyberpress.hu

Kövesse a sopkal.hu oldalt, amely napról-napra kínál újabb töredékeket Sopron város régmúlt évszázadaiból!

Kapcsolódó:

 

150 éve Sopronban ezen a napon adták át Magyarország első tornacsarnokát!

Rösch Frigyes, aki főreáliskolai tanár és Sopron tűzoltóparancsnoka is volt, 1866-ban megalapította a Soproni Torna- és Tűzoltóegyletet. A megalakulást követően, az egylet kezdeményezésére kezdték el építeni a sportcélokat szolgáló épületet, hogy ideális körülményeket biztosítsanak a sport szerelmeseinek. Alig telt el egy esztendő és 1867-ben átadták hazánk első tornacsarnokát a soproni Papréten.