Egymást érik a gyalogosgázolások! Vigyázzunk egymásra!

Sopronban az elmúlt napon két gyalogost ütöttek el. Az egyik esetben 2017. november 29-én 16 óra 38 perckor egy gépjármű sofőrje Sopron belterületén a IV. László király úton, a Juharfa útról balra kikanyarodva a Faraktár utca irányába akart ismét balra bekanyarodni a Kodály tér irányába. Kanyarodása közben nem biztosított áthaladási elsőbbséget a menetiránya szerinti bal oldalon, az úttestet keresztezve közlekedő 53 éves gyalogosnak, akit így elütött. Az ütközés során a gyalogos az útburkolatra esett, aminek következtében 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

Ugyancsak Sopronban, az Ady Endre út irányából, a Csengery út irányába közlekedett egy autós 2017. november 29-én 18 óra 32 perckor, azonban autójával nem kellő körültekintéssel és fokozott óvatossággal közelítette meg a Frankenburgi út kereszteződésénél található kijelölt gyalogos-átkelőhelyet. Az esős időben későn vette észre a haladási irányát tekintve balról jobbra átkelő gyalogost, ennek következtében a járműve jobb első részével elütötte őt. Az 58 éves járókelő az ütközés következtében az úttest kiemelt szegélye, valamint a személygépkocsi közé esett és nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. Mindkét baleset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

A térségünkben 24 órán belül számos esetben történt gyalogosgázolás. Győrben, a Kardán úton kijelölt gyalogátkelőhelynél későn észlelte az előtte a zebrán áthaladó gyalogost egy gépkocsi sofőrje, a csúszós, nedves úton megállni már nem tudott, a járműve elejével elütötte őt. Mosonmagyaróváron, a Fő utcában késő délután nem biztosított elsőbbséget a jármű sofőrje a gyalogosnak, az autó elütötte, őt a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba. Sárváron egy házaspár pár kijelölt gyalogátkelőhelyen haladt át, amikor a belváros felől érkező, feltehetőleg ezüst színű jármű mindkettőjüket elgázolta. Mindketten életveszélyes sérüléseket szenvedtek, a vétkes sofőr a helyszínt elhagyta. Aki a cserbenhagyásos gázolásról információval rendelkezik hívja a 112-es segélyhívót.

Sárvári gázolás november 29-én – kép forrása: 112press.hu – 112 Emergency Press Hírügynökség

 

A balesetek elkerülése érdekében a megyei rendőr-főkapitányság az alábbiakat kéri a járművezetőktől:

  • Mindig vezessünk körültekintően, tartsuk tisztán a gépjármű fényszóróit, világító eszközeit, szélvédőit és cseréljük ki az elöregedett ablaktörlő lapátot.
  • A jármű féktávolsága a hőmérséklet, a leesett csapadék és az útviszonyok függvényében akár többszörösére is megnőhet, ez meghatározza a közlekedési baleset elkerülésének lehetőségét.
  • Legyünk türelmesek az úttesten lassabban áthaladó gyalogosokkal, biztosítsuk biztonságos átkelésüket és várjunk, amíg a gyalogos átér az úttesten.
  • Legyünk óvatosak, mert a csúszós útburkolaton a gyalogosok és a kerékpárosok bizonytalanabbul közlekednek, jobban koncentrálnak a megcsúszás és az elesés elkerülésére és ez akár el is terelheti, vagy megoszthatja a figyelmüket, s kevésbé figyelnek a közlekedés más résztvevőire, például a közeledő járművekre.
  • Vigyázzunk a gyalogosok testi épségére, mert csapadékos időben, valamint erős, csípős szélben az is jól megfigyelhető, hogy a gyalogosok igyekeznek mielőbb „fedél alá”, azaz védett helyre kerülni, ezért nem minden esetben körültekintőek, nem feltétlenül a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen kelnek át, vagy rosszul mérik fel az érkező járművek sebességét. Esőben, vagy sűrű hóesésben még a kinyitott esernyő is korlátozhatja a gyalogosokat a látásban.
  • Késedelem nélkül reagáljunk, ha a gyalogos szabálytalanul – nem elsőbbségi helyzetben – haladna át az úttesten. A gyalogátkelőhelyek megközelítése során legyünk körültekintőek!
  • Fokozott óvatossággal közlekedjünk a bevásárlóközpontoknál, a vasúti pályaudvarok, az autóbusz-megállók, valamint az iskolák, sportlétesítmények és nyugdíjas otthonok közelében!