Egyeztetés: 39 magyar-osztrák határátkelőből 10 sorsa kérdéses

A Magyarország és Ausztria közötti – autóforgalomra alkalmas – 39 határátkelőből 29-en továbbra is zavartalanul haladhatnak át a személygépjárművek, tíz sorsa tisztázatlan, ezekről a határátkelési pontokról közös munkacsoport fog dönteni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az ausztriai Kismartonban (Eisenstadt) tartott sajtótájékoztatón szerdán.    

fotó: Wolfgang Millendorfer / bvz.at

Szijjártó Péter a Hans Niessl burgenlandi tartományfőnökkel folytatott megbeszélés után közölte, a két ország közös munkacsoportot állít fel, hogy kialakítsák a kérdés mielőbbi, a “közösségek megelégedésére irányuló megoldását”.

A magyar miniszter megjegyezte, hogy a kérdéses 10 átkelő közül 7 földút. Hozzátette, hogy Magyarország minden szükséges lépést megtett annak érdekében, hogy az országba illegális bevándorlók ne léphessenek be, ezért szükségtelenek az osztrák szigorítások. Elmondta, hogy délelőtt 26 érintett polgármesterrel tárgyalt Győrben, akik arra kérték, érje el, hogy nyitva maradjon az összes határátlépési pont. Ez a kormány szándéka is – szögezte le, majd hozzátette, hogy a munkacsoport első megbeszélését jövő héten tartják Kismartonban.

A tárcavezető kitért arra is, hogy Ausztria Magyarország második legfontosabb kereskedelmi partnere, Burgenland és Vas, valamint Győr-Moson-Sopron megyék között pedig rendkívül intenzív a kapcsolat, gazdasági, társadalmi és kulturális szinten is. A kormány álláspontja az, hogy ezt a kapcsolatrendszert ne korlátozzák, hanem bátorítsák és támogassák. Ehhez az kell, hogy a magyarok és az osztrákok át tudjunk járni egymáshoz. Hangsúlyozta, hogy Közép-Európa számára komoly versenyhátrányt jelent, hogy a határátlépési lehetőségek között átlagosan 30-40 kilométer távolság van, miközben Nyugat-Európában ez két és fél, három kilométer. Ausztria és Magyarország között jobb a helyzet, ott az átlagos távolság tíz kilométer a határátlépési pontok között. Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy rekord mennyiségű határon átnyúló fejlesztés van a két ország között. Az Európai Uniótól öt határkeresztezési pont fejlesztésére nyertek forrást, egy helyen már zajlanak a vasútfejlesztési munkák.

fotó: cyberpress.hu archívum

Hans Niessl arról beszélt, hogy a korlátozással érintett tíz határátkelőn az államszerződés alapján nem járhattak volna autók, vagyis egy, az államszerződésben nem szereplő szokásjogot vettek vissza a rendelettel, amellyel folytatják a határellenőrzést. A munkacsoportba meghívják a bécsi Belügyminisztérium képviselőjét, és a burgenlandi rendőrkapitányt is, mert nem tartományi szinten kell, hogy döntés szülessen.

Kitért arra is, hogy a két ország között jó az együttműködés, a burgenlandi, valamint a Vas és Győr-Moson-Sopron megyei régió pedig modern régiónak számít az Európai Unióban. A két ország között összesen 27 határon átnyúló közös projekt van a megvalósítás szakaszában, amelyek összértéke 57 millió euró (18,3 milliárd forint).