Egy soproni vélemény a Szájer-üggyel kapcsolatban …

Szájer József ( a Fidesz EP képviselője ) érintettsége  miatt a hazai és a világsajtó fókuszába került egy brüsszeli “házibuli”, és miután soproni kötődésű a politikus, bizony helyben még azok is felkapták a fejüket erre a történetre akik jellemzően nem követik a politikai nagyágyúk életét és pályafutását. A dolog azért is kényes itt helyben, mert a város 2010-ben díszpolgári címet  adományozott a képviselőnek, ami most az események tükrében sokakban megkérdőjelezi annak további viselésének a  jogosultságát, hiszen egy ilyen cím nem egy szakmai elismerés, hanem sokkal több annál. Az emberek úgy gondolják, hogy Sopron díszpolgára ne csak a szakmájában, hanem életvitelében is legyen példamutató és bizony a cím azzal a felelősséggel is jár, hogy annak adományozása után az adományozott  továbbra is megfelel az említett alapkritériumoknak és akár hosszú évtizedek után is feddhetetlen marad.

Szájer József / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum

Mint arról korábban írtunk Brüsszel városközpontjában egy kávézó feletti lakásban a koronavírus-járvány miatti szigorú rendelkezések ellenére egy “házibulit” tartottak, ahol többen ruha nélkül vagy lenge öltözékben igyekeztek lazítani.  Az eseményen az információk szerint mintegy 25 fő vett részt, amely nagy hanggal is járt és a környéken lakok ezért értesítették a rendőrséget, akik razziát tartottak a helyszínen. A beszámolók szerint több diplomata illetve egy EP képviselő is jelen volt a partin, ráadásul ez utóbbi egy ereszcsatornán mászva igyekezett elkerülni a rendőrség leleplezését. Ma már nem titok, hiszen maga az EP képviselő is felvállalta azt, hogy  Szájer József a Fidesz EP-képvisleője volt az érintett az ügyben, aki egyébként az ügy kirobbanása előtt – akkor még szinte váratlanul és teljesen más indoklással – lemondott a mandátumáról 2020. december 31-es dátummal. Az eset miatt aztán kedden  maga a képviselő  közleményben elnézést kért a családjától,  a szavazóktól és hozzátette  azt is, hogy a sajtóhírekkel ellentétben drogot nem fogyasztott és arról sincs konkrét tudomása, hogyan került  a táskájában a jelentésekben szereplő kábítószer.

Nagyjából ennyi is a sztori, mondhatnánk hogy semmi különleges nincs benne, hibázott, elnézést kért és lemondott. Van az úgy hogy egy rossz döntés miatt vakvágányra fut az ember élete, csakhogy ugye ő a gyakorlatban közszereplő és ezen túlmenően egy olyan politikus is akinek munkássága a nemzet és ezen belül a magyar emberek életét is nagyban befolyásolhatta. Egy olyan személy, aki a jelenlegi kormányzópártnak a Fidesznek az egyik alapítótagja, Sopron és térségének hosszú ideig az országgyűlési képviselője, majd szintén az említett kormányzópárt Európa Parlamenti képviselője és nem mellesleg hazánk alaptörvényének az atyja is. Annak az alaptörvénynek amely a gyakorlatban kijelöli és meghatározza a magyar emberek életvitelének a helyes irányát is és amely nem mellesleg, mint azt mondják betonszilárdságú is. Parádés pályafutás és tegyük hozzá szakmai életút is egyben, kár hogy ilyen méltatlan véget ér …

Szájer József egyébként annak ellenére hogy jellemzően Magyarország érdekeinek a képviseletét látta el jellemzően Belgiumban és küzdött a brüsszeli bürokratákkal, azért soha nem felejtette el soproni kötödését, hiszen többször megfordult városunkban. Igaz jellemzően az országgyűlési képviselőválasztás kampányának idején lehetett vele nyilvánosan  találkozni ebben a kis városban és akkor is jellemzően a helyi Fidesz meghívásának eleget téve egy-egy pártrendezvényen, de tény hogy követte az itteni eseményeket is.

Bevallom –  hiszen nem titok – hogy mint sajtómunkatárs jártam ilyen rendezvényen és találkoztam Szájer Józseffel személyesen is a sajtótájékoztatóján illetve utoljára egy Soros-tervvel kapcsolatos előadását is megtekinthettem, ami bár nekem egy másik dimenziós látképet sejtet, de mindig igyekeztem tiszteletben tartani azok véleményét akinek mondjuk más a világnézete és hogy őszinte legyek éppen ezért a tudósításaimban  is a tárgyilagosságra összpontosítottam és nem a véleményezésre. Ezt igyekszem meghagyni az olvasóknak.

Szájer József előadása a Soros-terv miatt Sopronban / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum

Az egyik ilyen alkalmon pár mondat erejéig sikerült is beszélnem Szájer Józseffel, akiről egyébként aztán az a vélemény alakult ki bennem, hogy egy közvetlen, egyenes ember, egy olyan politikus aki egyébként elfogadja, de legalábbis kulturáltan tudomásul veszi más ember véleményét és meglátásait is, szóval egy  amolyan igazi európai figura, aki nem mellesleg nyitott a párbeszédre is és bár nem vagyok pártirányokba elfogult vagy elkötelezett ember, de  úgy gondoltam hogy tökéletes ember arra, hogy az Európai Unióban ő képviselje a magyar érdekeket és egy kicsit amolyan patriótaként talán Sopront is. Alapoztam ez utóbbit arra is, hogy  korábban egy másik EP képviselő megtisztelő meghívásnak eleget téve járhattam Brüsszelben és ha nem is sok, de némi rálátásom így volt már arra, hogy bizony hogyan működik az ottani gépezet és milyen szerteágazó az-az ügyhalmaz amiből ki kell bogozni azokat a dolgokat amelyek hazánk szempontjából előnyösek vagy éppen hátrányosak lehetnek, persze  a politikai beállítottság szigorú szabályai szerint.

No de visszakanyarodva a mostani történethez, mondjuk úgy hogy nagyon nem jött jókor ez az akár “politikailag is öngólnak” nevezhető eset, főleg azért nem, mert ugye napjainkban is az egyik fő csapásvonala a Fidesznek a kereszténydemokrata értékrend, a család szentsége, a gender-helyzet elutasítása, és ha úgy tetszik az egyház iránymutatása szerinti életmód betartása,   amelyeket azonban ez most ismét beárnyékolja. Hogy miért ismét? Még szinte előttünk van a győri polgármesternek a Borkai-ügyként elhíresült esete, vagy éppen a Kaleta-ügy, amely valljuk be szintén nem besorolható azokba az értékrendekbe – és egyébként egyik értékrendbe sem – amelyekért küzd a kormányzópárt. Persze mondhatjuk, hogy az érintettek is emberek és hibázhatnak, no de úgy tűnik mostanában egyre több a hiba, valahogy sok a porszem a gépezetben. Valami nincs rendbe srácok!

Ha pedig soproni vonatozásúként is tekintjük most a Szájer József körül kialakult helyzetet, akkor joggal vetődik fel az a kérdés, hogy az mellett hogy egyébként a politikus maga levonta  a konzekvenciát és felelős emberként maga lemondott a mandátumáról, akkor vajon mi a helyzet a Leghűségesebb város díszpolgári címével?

Szájer József / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum

Egy amolyan olvasói szavazást jelentettünk meg még kedden a facebook oldalunkon, amely ebben a kérdéskörben igyekezett felmérni azt, hogy vajon mi az olvasók álláspontja ebben a kérdésben. A bejegyzés írásakor több mint 400 olvasó reagált kis emojival a kérdésre, és bizony mondhatni a 85 % az mellett van, hogy bizony illendő lenne lemondania erről a címről a politikusnak. Mondhatjuk azt is, hogy a Fidesz által hirdetett keresztény értékrend győzedelmeskedett a kialakult szituáció felett ha mondjuk nem akarunk más politikai erőket belegondolni a szavazásba.

Egy önkéntes lemondás talán még azért is kapóra jöhetne, mert így  nem kerülne kellemetlen helyzetbe a jelenlegi szintén Fideszes városvezetés, és akiknek így nem kellene állást foglalniuk az ügyben, vagy mondjuk engedni a nép nyomásának és nekik visszavonniuk az elismerést. Bár hogy őszinte legyek nem hiszem hogy ezt megteszik, és egyébként is milyen nyomás? Nincs itt semmi látnivaló vagy ügy, minden rendben van.

Az persze már más kérdés, hogy a cím visszaadása vagy visszavétele  általánosságban nem bír amúgy valós súllyal,  azonban az elismerés rangjának megítélésben és talán a politikai hitelességben némileg erkölcsileg stabilizálná a dolgokat és egy kicsit visszaadná a jelenleg politikailag bizonytalan helyieknek azt a tudatot, hogy van igazság az életben.

Persze azt, hogy mit hoz a jövő és lesz-e  ennek a sztorinak  esetleg a 2022-es választásokon némi befolyása a végeredményre azt nem lehet tudni, de azt biztosan, hogy ez a téma még többször előkerül majd az elkövetkezendő években.