Egy intelem a fegyházból távozóknak a sopronkőhidai aszfaltcsíkon!

Elképzelésünk sincs mi volt a szándéka annak, aki ezt a műremeket felfestette a település határában az aszfaltcsíkra – persze a rövidítés jelentésén túl –  így szabadjára engedve gondolatainkat akár arra a következtetésre is juthatnánk hogy esetleg a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönből szabadulóknak kívánt az új élet kapujában némi intelemmel szolgálni a művész.  Arról, hogy ez az alkotás mikor került oda arról sejtelmünk sincs, de úgy tűnik a kortárs festő azzal tisztában volt, hogy a legközelebbi térfigyelő kamera elég messze van a helyszíntől, így nagy a valószínűsége annak hogy kiléte titokban is maradhat. Egyébként nem csak itt van a Sopronhoz tartozó városrészben ez a rövidítés megjelenítve, hanem az egyik autóbuszmegállóban is látható egy elosztószekrényen, ahol egyébként szavakba is meg van fogalmazva ez a Simicska Lajostól átvett szállóige.  ( Ennek az említett szekrénynek csak az alsó részét fényképeztük, mert kaptunk visszajelzéseket, hogy egyre több fiatalkorú is lelkesen gyarapítja olvasótáborunkat, akiket nem mellesleg sok szeretettel üdvözlünk!  )   

fotó: cyberpress.hu
fotó: cyberpress.hu
fotó: cyberpress.hu
fotó: cyberpress.hu