Dübörög a fejlesztési munka az egykori kemping területén

Megkezdődött az a közel egymilliárd forintos kormányzati támogatásból megvalósuló beruházás, mely keretében Sopron városa közművekkel fejleszti a volt Lővér kemping területét, melyet ma jószerivel a VOLT Fesztivál használ kizárólagosan.

A március második felében elindult fejlesztés a terület, a Harkai plató teljes egészét érintve víz-, szennyvíz- és áramellátását javítja. Ezzel párhuzamosan a soproni Egeredi úton is felvonult a kivitelező, a gerincvezeték feltárásával egy időben 30 km/ó-s sebességkorlátozásra kell számítani az utca teljes hosszán, valamint a Lővér körút felől jelzőőrös, a városkapu felől villanyrendőrös forgalomkorlátozást építettek ki.

A víz és szenny-vízvezetékek kiépítésével, az áramellátás javításával a terület vonzerejét növelik, így a VOLT Fesztivál vagy épp a városi majális mellett számos programot terveznek a közeljövőben ezen a helyszínen.

Az előzetes környezet- és természetvédelmi tanulmányok szerint a fejlesztés nem hordoz magával veszélyeket, nem változik a védett terület természeti értéke.