Dr. Zacher Gábor megmondta a tutit Sopronban

Az Egészséges Városok program keretében érkezett csütörtökön a Liszt Ferenc Központba az ország legismertebb toxikológusa Dr. Zacher Gábor. Az előadásra mintegy 700 diák érkezett, akik egy nagyon közvetlen hangulatú ám nagyon hasznos és figyelemfelkeltő előadást hallhattak az illegális drogok hatásairól és következményeiről, amelyek bizony napjainkban is szedik az áldozatokat. Örvendetes, hogy ilyen nagy és kiemelt figyelmet kap mostanában ez a téma városunkban is, hiszen nem lehet erről eleget olvasni a különböző kampányokban, fontos, hogy hiteles – és ahogy ez esetben is ismert – embertől kapjanak tájékoztatást a fiatalok, akik az ő nyelvükön fogalmazzák meg a sok esetben tragédiákhoz vezető káros szenvedélyek okozta eseményfolyamokat. Az előadáson kiemelt hangsúlyt kapott az is, hogy fontos a fiatalok részéről már az első drogokkal való találkozás alkalmával az elutasítás, ami bár “jó bulinak” tűnhet, valójában egy olyan folyamat kezdete, amiből vagy nagyon nehezen vagy pedig sehogy nem sikerül később kiszállni!

Szimpatikus volt a rendezvényen az előtérben elhelyezett dohányzás elleni kampány is, ahol több standon is fogadták az érdeklődőket azzal kapcsolatban, hogy a cigaretta milyen káros hatással van a szervezetre.

Köszönet a szervezőknek!

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

 

cyberpress.hu