Dr. Brenner Kolomant kérdeztük: Hogyan tovább Jobbik?

Dr. Brenner Koloman országgyűlési képviselő, a Soproni Jobbik Alapszervezetének elnöke a cyberpress.hu számára exkluzív interjúban értékelte az elmúlt időszak nagy port felkavaró belpolitikai eseményeit és pártja jövőjét.

 

„Minden ellenkező híreszteléssel szemben nem fog megszűnni a Jobbik, erősödünk és folytatjuk a harcot Orbán korrupt diktatúrájával szemben.” – kezdte a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

„Az elmúlt időszakban a Fidesz-KDNP kormány által megszavazott túlóratörvény körüli vitáktól volt hangos a magyar közélet. A folyamatosan zajló tiltakozások és a közvélemény kutatások is egyértelműen alátámasztják, hogy a túlóratörvény a magyar munkavállalók akaratával és érdekeivel ellentétes, így az is világosan látható, hogy megszavazásával Magyarország kormánya becsapta és elárulta a magyar munkavállalókat. Azoknál a választópolgároknál, akik eddig csendes aggodalommal szemlélték a Fidesz diktatórikus törekvéseit, a jogállam leépítését, és a mindent behálózó korrupciót, ez volt az utolsó csepp a pohárban. A NER korábbi passzív ellenzői tömegesen vonultak az utcára, amihez ez a hatalom nem szokott hozzá, „sápadt vala és reszketni méltóztatott.” – értékelte az elmúlt hónapok tiltakozás sorozatát Dr. Brenner Koloman. A soproni összellenzéki tüntetésen elmondott beszédemet pedig rengetegen dicsérték utána is, a szabad médiáról szóló felhívásunk, amelyet az összes soproni ellenzéki párt közösen fogalmazott meg, pedig szintén új politikai kategóriát jelentett.

fotó: cyberpress.hu

A többi ellenzéki párttal kapcsolatos együttműködésről kifejtette: „A Fidesz hosszú ideje zajló erőszakos és korrupt politikája azt eredményezte, hogy az ideológiailag egymástól nagyon távol álló ellenzéki pártoknak meg kellett tanulniuk politikájukat egyfajta nemzeti minimum szerint alakítani. Ez azt jelenti, hogy olyan ügyekben, mint például a rabszolgatörvény, melyet a magyar társadalom több mint háromnegyed része ellenez, az ellenzéknek közösen kell nyomást gyakorolni arra a kormányra, mely csak az erőből ért. Ez azonban nem jelent teljes körű összefogást, nem jelent „szivárványkoalíciót”, ahogy a Habony-média próbálja sulykolni.” Ugyanakkor megértettük az idők szavát: az önkormányzati választáson nyilvánvalóan szükséges lesz egy bizonyos fokú együttműködés.

Az Állami Számvevőszék székháza előtti Jobbikos sajtótájékoztató. / Fotó: Béli Balázs

A Jobbikot sújtó Állami Számvevőszék büntetésével kapcsolatban a képviselő elmondta: „Jó ideje határozottan érezhető, hogy a Jobbik ellen folytatott „médialincselés”, karaktergyilkos lejáratókampány már nem érdekli a választókat. Az elmúlt időszakban a Jobbik minden körülmény ellenére komolyan erősödött, amit már a kormánypárti közvélemény-kutatások sem tudnak tagadni. Ez azt bizonyítja, hogy a Fidesz hazudozásait részben sikerült a saját javunkra fordítani, sokan úgy vannak vele, hogy akiket ennyit szidnak és gyaláznak, azokra oda kell figyelni. Orbán Viktor is érzékelte, hogy a Jobbik meghatározó arcait „levadászó” karaktergyilkos kampány már messze nem elégséges. Ezért most úgy döntött, hogy a problémát egy „huszárvágással” oldja meg, azaz anyagi ellehetetlenítés útján a működésképtelenségbe sodorja a legnagyobb ellenzéki pártot. Mi ebbe semmiképpen nem nyugszunk bele, igazunkért természetesen nemzetközi színtéren is küzdeni fogunk. A Jobbik erősödése Sopronban is érzékelhető, az elmúlt időszakban számos új, értékes taggal bővült az alapszervezet. Helyi bázisként Sopronban nemsokára megnyitjuk az irodánkat is, a térség  polgári ellenállásának központját. Nem megszűnésre, hanem a harcra és erősödésre rendezkedünk be!” – fejtette ki Dr. Brenner Koloman.

Teljes erővel készülünk a májusi európai parlamenti választásra és az októberi önkormányzati megmérettetésre. Mivel jómagam is jelöltettem magam a Jobbik listáján, amelynek végső összetételéről nemsokára hoz döntést a párt elnöksége, itt is fontosnak tartom kiemelni a jelentőségét ennek a voksolásnak. Ahogy arról múlt heti brüsszeli tanulmányutunkon is többek között megtudtuk, sorsdöntő lesz, hogy milyen formában fejlődik tovább az unió, és a mi lesz a következő költségvetésével. Ami biztos, hogy a Fidesz bizonytalanságra és feszültségkeltésre épülő politikájával szemben a Jobbik a kiszámítható jövőt, a mindent átszövő korrupció visszaszorítását jelenti. Sopronban aztán főleg nem mindegy, hogy Orbán Viktor kivezeti-e hazánkat az EU-ból, és akkor se EU-támogatás, se nyitott határok nem lesznek.

 

„Ott ültem a karzaton az Európai Parlamentben, amikor éppen Magyarország helyzetéről vitáztak, s elég már abból, hogy kormánypárt miatt mindig szégyenpadra kerüljünk. A Brexit megmutatta, hogy a felelőtlen, populista politika hová vezet, ezért nem szabad abban reménykedni, hogy a Fidesz nem volna képes kivezetni Magyarországot az EU-ból és újra a keleti érdekszférához közeledni. A Jobbik felelős politikát és kiszámítható mindennapokat szeretne, ezért kell rá szavazni. Európa óriási kihívások előtt áll: átalakul az európai politikai erőtér, minden eddiginél nagyobb lehetőség van arra, hogy alakítsuk Európát, de ehhez ott kell lenni annál az asztalnál, ahol a döntések születnek”! – szögezte le a Jobbik soproni elnöke.