Dr. Brenner Koloman: Barcza Attila megszavazta a lakástakarékok kivégzését!

„Felháborítónak tartjuk és biztosak vagyunk abban, hogy nem ezért szavaztak sokan Barcza Attilára hogy megszavazza a parlamentben a lakástakarékok kivégzését”! –  mondta el Sopronban Dr. Brenner Koloman, a Jobbik soproni elnöke és országgyűlési képviselője.  A lakás-előtakarékosság állami támogatásának kivezetésével a kormánypártok folytatják a magyar jövő felzabálását, a Fidesz ezzel belerúgott a fiatalokba, a középkorúakba és az idősebbekbe is, elsősorban azokba a kispénzű emberekbe, akik maguknak, vagy hozzátartozóiknak szerették volna megoldani a lakáshelyzetét. – tette hozzá. 

Dr. Brenner Koloman országgyűlési képviselő (JOBBIK) / Fotó: cyberpress.hu

„Ezek után, hogy a Fidesz statáriális módon végezte ki az lakástakarék intézményét, rengetegen nem tudnak majd új, vagy jobb minőségi otthont venni. Még egy lakásvásárlási/bővítési hitelhez szükséges önrész összegyűjtéséhez sem lesz lehetősége az emberek többségének”, fejtette ki Dr. Brenner. Ez azért is rendkívül aggályos, mert ma Magyarországon, és különösen a hirtelen megnőtt lakossággal rendelkező Sopronban, lakhatási válság van. A kormány a lakástakarékok kivégzésével tovább rontotta a népesedési kilátásokat, és felgyorsította az egyébként is nagy ütemű  kivándorlást.

Ezt a lépést finoman szólva sem tudjuk családbarát lépésnek felfogni a “családok évében”! –  erősítette meg a Jobbik soproni elnöke. „Ezen kívül felhívom rá a figyelmet, hogy idén már 1300-nál több családot lakoltattak ki, és nem zárult le a devizahitelesek kálváriája sem.” Minden bizonnyal Rogán Antal korrupt köreinek is kedvezni akart a kormánypárt, méghozzá a jelenleg nagyon népszerűtlen, s csak a jómódúaknak kedvező Nemzeti Otthonteremtési Közösségek rendszerének.  A CSOK-al nem lehet helyettesíteni a lakás-előtakarékokat, egészen más élethelyzetekre adnak ugyanis választ.

„A Jobbik a parlamentben is megpróbálta megakadályozni a Fidesz törvénymódosítását és Áder Jánosra is próbált nyomást gyakorolni, hogy ne írja alá ezt a kispénzű családok lakásszerzését, vagy lakásfelújítását teljesen ellehetetlenítő jogszabályt, ennek ellenére 32 óra alatt végeztek egy jól működő támogatási rendszerrel a fideszesek és Barcza Attila. A Jobbik parlamenten kívüli eszközökkel is tiltakozik,  valamint a köztársasági elnököt kérik majd fel alkotmányossági aggályaik eloszlatására”. –  fejezte be a tájékoztatóját Dr. Brenner Koloman.

1 Trackback / Pingback

  1. FIDESZ SOPRON: Az ellenzék a bankok pártján áll! | Cyberpress

Comments are closed.