Dr. Brenner Koloman: A Jobbik listájáról szerzett önkormányzati mandátum a párté!

Mint ismeretes, a Jobbik soproni alapszervezetének tagjai kiléptek a pártból, Gőbl Gábor és Bendes Zoltán önkormányzati képviselők pedig függetlenként kívánják munkájukat folytatni. A Jobbik soproni választókerületi elnökeként felszólítom a képviselőket, hogy a Jobbik listájáról szerzett mandátumukat adják vissza, tartsák be esküjüket! – áll Dr. Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselőjének, a párt helyi szervezete elnökének a közleményében.

Felhívom a közvélemény és különösen a Jobbik támogatóinak figyelmét arra, hogy mindazokkal folytatjuk az építkezést, akik szeretnék a legnagyobb ellenzéki pártot, a szociálisan érzékeny nemzeti néppártot támogatni. A Jobbik soproni alapszervezetét július első napjaiban fogjuk újjászervezni, és meggyőződésem szerint magas szakmai színvonalon tudjuk politikai munkánkat folytatni. . tette hozzá Dr. Brenner Koloman.

Ismételten jelzem, hogy közel 10.000 ember szavazatával mögöttem, mint a második legerősebb politikai közösség vezetője készülünk a jövő évi európai parlamenti, és önkormányzati választásokra. Mint országgyűlési képviselő is a soproni régió képviselőjének tekintem magamat, az ajtóm mindig nyitva áll, hogy segítsek a helyi problémákban. Folytatjuk küzdelmünket egy biztonságos, igazságos és szabad Magyarországért és politikai közösségünk építését a soproni régióban! – zárja sorait a politikus.