Döntöttek: Lebontják a város szégyenfoltját!

Csütörtökön városunk önkormányzata az esztendő utolsó közgyűlésén sok kérdés végére tett pontot. A szokásos megvitatták, elfogadták, jóváhagyták, megbízták, elnevezték munkafolyamatok közben egy, a soproni környezetet  kedvelők számára igazán remek döntés is született. Elbontják a West üzletház épületét, ami valljuk be, már akkor sem volt egy építészetileg látványos művészi alkotás amikor megépült. Persze rendben, akkoriban a cél talán nem is az volt, hogy maradandót alkossanak, hanem kizárólag az üzleti cél vezérelhette a megvalósítókat, hogy gyorsan valamit felhúzzanak az akkor még sportcentrumnak nevezett létesítmény elé, ahova be lehet majd gyömöszölni  jó pár butikot, ami az osztrák bevásárlóturistáknak pénzköltési lehetőséget biztosít. Aztán telt múlt az idő, a turisták ha nem is maradtak el, de megváltoztak az igények, az épület pedig hol részlegesen üzemelt, hol üresen állt, hol pedig Ázsia cipőként funkcionált. Az építmény állaga közben csak romlott, omladozott és mára szinte teljesen az enyészeté lett. Tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy bár nem ennyire frekventált helyen, de van ennek egy nagy testvére a Jereván lakótelepen, a volt Domus illetve Vasáruház, ami lassan szintén a csernobili Pripjaty városát idézi ahogy kinéz. No de kanyarodjunk vissza a Wsethez. A képviselők úgy döntöttek, hogy végre elbontásra kerül és a helyére egy parkot illetve új parkolókat létesítenek, ami jó hír, hiszen ez az épület tényleg ronda.

west2
fotó: GOOGLE
west-1
fotó: Nagy Nicko László
west-5
fotó: Nagy Nicko László
west-2
fotó: Nagy Nicko László
west-6
fotó: Nagy Nicko László