December végére is tartogat feljegyzéseket a Soproni Kalendárium

Kisebb kényszerpihenő után ismét szabadon böngészhető a soproni weboldalak egyik unikuma, az 1945. előtti feljegyzések gyűjtőportáljaként funkcionáló Soproni Kalendárium. A sopkal.hu címen elérhető oldal, töredékeket idéz fel Sopron évszázadaiból, napról napra, így december vége is bővelkedik bejegyzésekből:

 

1524 December A soproni polgárok nehezményezték, hogy a vargák egy esztendővel korábban 9–10 krajcárt kértek egy-egy pár cipőért, most meg felemelték az árakat: közönséges férficipőpárját 14–15 krajcárért adják, nem téve különbséget a birkabőr és a marhabőr ára között. A polgármester ezért azt követeli a tanácstól, állapítsa meg minden egyes varga munka árát és hetenként ellenőrizze.Ekkor Sopronban 14, házzal és polgárjoggal bíró varga működött, még pedig 5 a belvárosban, 4 a külváros első fertályában és 5 a negyedik fertályban.
1693 December Ebben évben a tó szintje, amely már több, mint 10 éve annyira leapadt, hogy az emberek be kellett, hogy menjenek és szántóföldeket műveltek, ismét emelkedni kezdett. Ebben az évben a hegyi patakok is sűrűn megmutatták magukat, annyira, hogy sok helyütt nem lehetett a víztőlkaszálni. A Kohlnbrunn tele volt vízzel.
1773 December Ez évben építették meg egy házat a Hátsókapunál az árokban, mint elsőta  környéken. De nem mint a mostani kétemeletest, csak mint rendesen, félig fából, silány építési módban, mint ahogyan akkor minden boltot a városárokban, 80–100 éves időtartamra.
1828 December Ebben az évben volt szerencsénk falaink között egy gyorsfutóhoz név szerint Göhringhez. Ez az utat Bánfalvára és vissza 18 perc alatt teljesítette, páncélban, sisakkal és vértesek csizmájában. Könnyebb öltözékben Balfra oda-vissza 53 perc alatt. A második mutatványos Lebetnier úr volt. Ő ezzel szemben a helybeli színházban produkálta emberfölötti erejét. A hátán hordott 2,5 mázsa súlyt, 40 fontos vasrúddal mint mogyoróvesszővel játszogatott. Féllábra állt, kinyújtott karral egy százfontos súlyt akasztott előre a szabad kezére, erre helyezett el egy 50 fontos, tele töltött boros üveget, hogy mutassa, nem remeg a keze, és a másik kezében lévő butéliából ivott. Fogaival felemelt egy nagy asztalt, amelyen négy személy étkezett. Ötven fontos súlyokkal labdázott. Egy függőlegesen kifeszített kötélre lendült fel és karjainak erejével úgy feszítette ki magát, hogy a teste vízszintbe került. Valóban csodálni való volt. Megkezdték a Promenádon a ‘Két-pék’ tó lecsapolását. A teret utána parkosították. Az első fákat gr Széchenyi István adományozta a városnak.
1866 December 31. Ezen a Szilveszter estéjén szórta először fényét az immár szerencsésen befejezett gázvilágítás. Ez arra a szempontra mutatott rá, hogy a mindenhová kiterjedő fény, szemben az eddigi világítással, nem hagy maga után semmi kívánni valót. A részvénytársaság választmányának és különösen Flandorffer Ignác úrnak egy Éljen! – Mert csak neki, fáradhatatlan buzgalmának, tevékenységének és kifejtett energiájának, a választmány által támogatva, köszönhetjük ezt a meglepő látványt, ami éppen olyan kellemes, mint hasznos Újévi adomány. És az 1867-es Újévkor este nemcsak az összes laterna világított gázzal, hanem számos transparens nagyszerű gázlángokkal jelent meg, közöttük a Mária-oszlopnál a Várkerületen „Éljen a haza!” gázlángokkal volt olvasható. Ezért aztán a séta. A város lakosságának fele éjfélig sétált.