Csökkent a népszerűsége a Hír Tv-nek, így kiveszi a kínálatból a UPC Direct

Frissítésen esik át a csatornakínálat a UPC Direct szolgáltatónál, ahol  közleményük szerint 2021 januárjában 16 új csatornával bővítik a kínálatot, amelyek közül több HD minőségben érkezik.  Persze vannak vesztesei is a szortimentváltásnak, hiszen az előfizetők kénytelenek érzékeny búcsút venni például a Hír Tv-től is, amely az indoklás szerint az utóbbi időben nem érte el a korábbi szintet a népszerűség illetve a teljesítmény terén.   

illusztráció / A Hír TV egyik tudósítókocsija Sopron-Bánfalván. / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum

 

Jön viszont a politikai vonal kínálatában a Pesti TV, amely az ország és Európa első influenszer- és hírtelevíziójaként aposztrofálja magát, hiszen  döntő többségében olyan egyedi és roppant fiatal műsorvezetőkkel igyekszik népszerűségre szert tenni,  akik korábban vlogot vagy blogot vezettek, de televízióműsort nem. Akik már élvezhetik ennek  a csatornának az adásait, azok számára talán nem újdonság de arra azért érdemes felkészülni, hogy  ez elsősorban egy  jobboldali beállítottságú csatorna, így a műsorok is zömmel ebbe az irányba készítenek véleményformáló tartalmakat.

Nemzetiségi műsorok terén is bővül a kínálat, mégpedig a sokak által várt DIKH TV csatorna jóvoltából. A Dikh TV-n a roma közélettel foglalkozó műsorok és a zenés szórakoztató programok mellett napi sorozattal is szolgál.

A sportkedvelők számára óriási meglepetés a DIGI Sport 1 és DIGI Sport 1 HD megjelenése a UPC Direct  kínálatában, ugyanis a DIGI-n kívül más országos szolgáltatónál csak itt lesz elérhető a csatorna. Szintén ebbe a szekcióba érkezik Magyarország legújabb sportcsatornája, az ARENA4 és ARENA4 HD. 

Természettudományos kínálatba érkezik a  BBC Earth, valamint a Love Nature és a Love Nature HD csatorna. 

A programpalettát bővíti még majd az Ozone TV, a Travel XP HD csatorna és az ATV Spirit is. 

A zenei kínálatot  3 Stingray csatorna bővíti a közeljövőben.  Két klasszikus zenei csatornát, a legnagyobb klasszikus zenéket, operákat és baletteket felvonultató Stingray Classica-t és a dinamikus és lenyűgöző zenei videókat bemutató Stingray CMusic-ot is lehet majd nézni. de érkezik az élő pop, rock és hip-hop koncerteket közvetítő Stingray iConcerts is.

A gyerekek számára pedig érkezik a TeenNick, a ViacomCBS termékportfólió-megújításának gyümölcse, amely  csatorna a 12-16 év közötti fiatalok számára nyújt szórakozást.