Csiszár Ákos: Az NB III-ban is a saját nevelésű játékosokra támaszkodunk!

Ismét NB-s mérkőzéseknek adhat otthont a Leghűségesebb város stadionja, hiszen az SC. SOPRON legénysége a 2020/21-es szezonban a harmadosztályban vághat neki a szezonnak, így ez minden bizonnyal felüdülést jelenthet a szurkolók számára az elmúlt évek után, amikor is “csak” a megyei bajnokságokban való küzdelmek látványával kellett beérniük. 

 

Csiszár Ákos, az SC. SOPRON elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy nagy reményekkel vág neki a klub  felnőtt kerete az NB III-as szezonnak ami kihívást is jelent a számukra, azonban továbbra is az egyesület filozófiájának megfelelően a saját nevelésű játékosokra támaszkodnak, akiktől azt várják, hogy a bajnokság végén az első tíz hely valamelyikén végezzenek.  Ahogy az jellemzően a csapatoknál minden szezon végén bekövetkezik, így náluk is vannak távozók és érkezők, azonban jó hír, hogy a csapat gerince továbbra is együtt maradt és a városhoz való kötődés továbbra is prioritást élvez a keret kialakításánál.  A szakmai munka továbbra is Horváth Csaba vezetőedző kezében marad, aki már a megyei első osztályban is “dirigálta” a csapatot és akinek tudása minden bizonnyal idén is kamatozni fog, hiszen remek az összhang közte és a játékosok között.

A szakmai háttér tehát minden fronton rendben van, az anyagi háttérrel kapcsolatban pedig az egyeztetések megtörténtek a Soproni Önkormányzattal és a támogatókkal, így kijelenthető hogy ezen a téren is kiegyensúlyozott a csapat jövő évi költségvetése. Az új szezonban is a Káposztás utcai Városi Stadion lesz az otthona a piros-fehéreknek,  ahova remélhetőleg még több szurkoló fog kilátogatni az összecsapásokra, hiszen kiemelten fontos a fiúk számára az, hogy buzdító támogatást kapjanak a lelátókról.

Csiszár Ákos elmondta, hogy az elmúlt időszak koronavírus-járványa a hazai labdarúgás helyzetét is jelentősen érintette,  ami  egyfajta megújulást is okoz és elsősorban gazdaságilag írja át a lehetőségeket, de talán nem feltétlenül rossz irányba fogja befolyásolni a hazai foci  jövőjét. Persze jelenleg nem egyszerű a helyzet, hiszen a megfelelő támogatók körének megtalálása nem kis feladata a csapatvezetőknek, azonban a tenni akarás, az összefogás ereje és a kitartó munka meghozza a gyümölcsét.

Hozzátette, hogy Sopronban kijelenthető, hogy egy új fejezet is kezdetét vette a helyi  labdarúgás házatáján,  amit az is jelez, hogy a város labdarúgó egyesületei között egy olyan harmonikus kapcsolat alakult ki, amely által a szorosabb szakmai együttműködés és a kölcsönös segítségnyújtás  az utánpótláskorú játékosok jövőjét is pozitív irányba befolyásolja.

Visszatérve a felnőtt keretre, az  NB III-ra készülő alakulat most egy rövid pihenőn van, majd hamarosan kezdődik a felkészülés a bajnokságra és remélhetőleg már majd egy járványmentes időszakban  mutatkozhat be a Káposztás utcában a helyi foci lelkes szurkolónak.