Családi túranapot rendeztek az Autizmus Világnapja alkalmából

Közös családi túrázásra várták az érdeklődőket és az autizmusban érintetteket vasárnap délelőtt, az Autizmus Világnapján. Az IVV 29. Nemzetközi túranap keretein belül szakosztályok, idősek és fiatalok egyaránt neveztek, hogy részt vegyenek a közös hat, tizenkettő vagy húsz kilométeres teljesítménytúrán.

Fotó: Koszorú Mihály

Az Autitok Egyesület és a Nemzetközi túranap közös szervezésében megtartott családi “kék” túra egy jó alkalom volt arra, hogy találkozzunk, beszélgessünk az érintettekkel, többet megtudjunk erről a sokat emlegetett állapotról, kifejezzük szolidaritásunkat. A rendezvény fővédnöke Dr. Simon István, soproni alpolgármester volt. A soproni önkormányzat képviseletében Péli Nikoletta, a Népjóléti Bizottság elnöke vett részt az eseményen, gondolva a kicsikre is, nem érkezett üres kézzel. A képviselő asszony üdvözlő szavai mellett köszönetet mondott a szervezőeknek, hogy figyelmet fordítanak az autizmussal élő embertársainkra. Önzetlenségüket egy-egy szelet csokival javadalmazta, hiszen az édességet mindenki szereti.

Fotó: Koszorú Mihály
Fotó: Koszorú Mihály
Fotó: Koszorú Mihály
Fotó: Koszorú Mihály
Fotó: Koszorú Mihály
Fotó: Koszorú Mihály

A világnap alkalmából a Tűztorony is kék színbe burkolózik.

 

A tűztorony tavaly ilyenkor – fotó: Koszorú Mihály

 

 

cyberpress.hu