Civitas Fidelissima Történelmi Vetélkedőt hirdetett a Soproni Tankerületi Központ

A Soproni Tankerületi Központ középiskolásoknak szóló országos történelmi vetélkedőt, a felső tagozatos diákoknak pedig alkotói pályázatot hirdet, ezzel csatlakozva Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata által szervezett centenáriumi emlékév rendezvénysorozatához. Mindkét megmérettetés fókuszában az 1921-es soproni és Sopron környéki népszavazást megelőző és az azt közvetlenül követő időszak áll. 

A vetélkedőre a nebulók egyénileg vagy csoportosan (max. 3 fővel) jelentkezhetnek, intézményenként több diák, ill. csapat nevezését is elfogadják.  A versenyen való részvétel regisztrációhoz kötött, amit a  www.cftv.hu honlapon lehet megtenni.

A megmérettetés célja, hogy a versenyben résztvevő diákok együttes munkával és közös kutatás segítségével minél bővebb ismeretet szerezzenek a magyar történelemről és mindennapjairól az 1918-as őszirózsás forradalomtól az 1922. január 1-jéig tartó időszakban, kiemelt figyelmet fordítva az 1921-es soproni népszavazás eseményeire.

A felső tagozatosok kreativitásukkal, tehetségükkel saját kezűleg készített alkotásokon át ragadhatnak ki egy momentumot, hangulatot, emléket az 1921-es soproni népszavazásról és az azt megelőző időszakból. Várják az általuk készített rajzokat, festményeket, maketteket, képregényeket vagy bármely technikával kidolgozott alkotásokat a téma vonatkozásában.

A középiskolásoknak az első fordulóban egy 60 perces online kvíz kitöltése lesz a  feladatuk 2021. április 28-án, majd a továbbjutók a második fordulóban egy esszé elkészítésével fogalmazhatják meg gondolataikat megadott témák és szempontrendszer alapján.

 

A teljes leírás illetve a versenykiírás és minden egyéb fontos információ IDE KATTINTVA érhető el!