Caitlin Jones brit nagykövethelyettes látogatott Sopronba

Udvariassági, bemutatkozó látogatást tett Sopronban Caitlin Jones brit nagykövet-helyettes akit Dr. Fodor Tamás polgármester fogadott a városházán kedden. Caitlin Jones nagykövet-helyettes, aki 2015 novembere óta tölti be ezt a tisztséget Nagy-Britannia magyarországi nagykövetségén és első ízben tett hivatalos látogatást a Leghűségesebb városban.

A látogatás célja elsősorban a bemutatkozás volt, amelyen a nagykövet-helyettes magyar nyelven köszönte meg a szíves fogadtatást és kiemelte azt, hogy nagyon sok szépet hallott már Sopronról, így mindenképpen tervei között szerepelt ez a most megvalósult személyes látogatás.

Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere megköszönte az elismerő szavakat és ismertette a város történelmi szempontból kiemelkedő történelmi eseményeit. Szóba került a Szabad királyi város cím elnyerése, az 1921-es népszavazás és az 1989. évi Páneurópai Piknik is, de a városban az elmúlt időszakban elvégzett nagyszabású fejlesztések bemutatása is a témák közt szerepelt.

Caitlin Jonnes nagykövet-helyettes hozzátette, hogy bár hazája az Európai Unióból való kilépés küszöbén áll, mégis nagykövetségüknek fontos célja, hogy minőségi és tartalmas kapcsolatot alakítsanak ki a magyar városok önkormányzataival. Mindezek mellett elismerően szólt a magyarok vendégszeretetéről, az utánozhatatlan magyar gasztronómiáról.

A baráti megbeszélés után Caitlin Jones nagykövet-helyettesnek Dr. Fodor Tamás polgármester megmutatta a Városháza dísztermét illetve az annak falain látható különlegességeket is. – írja a sopronmedia.hu.