Burgenland megállapodott hazánkkal az ingázók ügyében

illusztráció / fotó: MTI

A szomszédos Ausztria Burgenland tartománya hivatalosan is megerősítette azt az információt, hogy azon magyar ingázóknak, akik a határtól számított 50 kilométeres körzetben élnek vagy dolgoznak, nem kell 14 napos kötelező karanténba vonulniuk,  ha hazatérnek  Magyarországra, persze ha nem merül fel náluk a koronavírusos megbetegedés. Megnyugodhatnak azok az ingázók is, akik vasúttal járnak ki Ausztriába dolgozni, hiszen a térségben a két ország között a  vasúti forgalom továbbra is zavartalan.

A kép illusztráció / fotó: police.hu

Hans Peter Doskozil, Burgenland kormányzója a napokban több minisztériumhoz  is fordult, hogy rendezzék azt a hatályba lépő magyar rendelkezést, miszerint minden magyar állampolgárnak ha hazatér akkor kötelező karanténba kell vonulnia 14 napra, hiszen az ingázó munkaerő  illetve Burgenland számára is ez jelentős problémákat okozna. Hétfőn délelőtt Doskozil kiemelte, hogy a korábbi megállapodás, amely által az ingázók kivételt élvezhetnek nem csak egy informális megállapodáson alapul, hanem írásban is elérhető.  Kiemelte azt is, hogy Burgenland állam továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy az orvosi ellátás és ápolási gondozás továbbra is fennmaradjon ebben a válsághelyzetben, amelynek jelentős százalékában magyar orvosok és ápolók dolgoznak, de a gazdasági szektorban is rendkívül fontos, hogy a magyar ingázók eltudjanak menni a munkahelyükre.

 

Kapcsolódó osztrák sajtó:

 

 

Ausnahmeregelung für ungarische Berufspendler

Dem Land Burgenland liegt nunmehr auch eine offizielle Bestätigung vor, wonach es beim Grenzverkehr eine Ausnahmeregelung für Berufspendler aus Ungarn gibt. Pendler, die innerhalb von 50 km der Grenze leben oder innerhalb von 50 km arbeiten, müssen sich nach der Einreise nach Ungarn nicht in eine 14-tätige Quarantäne begeben – sofern kein Verdacht auf eine COVID-19-Erkrankung besteht.

Ausnahme für ungarische Pendler offiziell

Pendler, die innerhalb eines 50-Kilometer-Bereichs der Grenze leben oder arbeiten, müssen sich nach der Einreise nach Ungarn nicht in eine 14-tätige Quarantäne begeben – sofern kein Verdacht auf eine Covid-19-Erkrankung besteht. Auch der Bahnverkehr Wien-Sopron-Deutschkreutz bleibt nach Angaben Ungarns weiterhin ungestört aufrecht.