Búcsút int a facebooknak az osztrák közmédia!

Az osztrák közmédia, az ORF hivatalos indoklása szerint a közösségi médiáról, elsősorban a facebookoról kialakult kép drámaian megváltozott az utóbbi időben, többek között  az adathalászat és az átláthatóság hiánya miatt. Az ORF közlése szerint illetve az ő tapasztalataik szerint a közösségi médiában megjelenő tartalmak kezelése   súlyos kivetnivalókat hagynak maguk után, mert a gyűlöletkeltő és erőszakos posztokat gyakran fennmaradtak a felületeken míg az ártalmatlan posztokat cenzúrázzák és eltávolítják. Többek között az említett okokra hivatkozva 2019. április elsejétől az osztrák közmédia gyakorlatilag levonul a facebookról és eddigi megjelenéseinek 80 százalékát is törli, egyedül a Zeit im Bild című hírműsor posztjai maradnak fent. Az osztrák közmédia – ORF – facebook oldalának egyébként több mint 135 ezer kedvelője illetve több mint 140 ezer követője van jelenleg. 

 

 

Levonul a facebookról az osztrák közmédia

Az ORF hivatalos indoklása szerint a közösségi médiáról, elősorban a facebookoról kialakult kép drámaian megváltozott az utóbbi időben – az adathalászat és az átláthatóság hiánya miatt. … BŐVEBBEN : https://hu.euronews.com/2019/03/28/bucsut-int-a-facebooknak-az-osztrak-kozmedia euronews: Európa legnézettebb hírcsatornája Iratkozzon fel! http://www.youtube.com/subscription_center?add_user=euronewsHungarian Az Euronews elérhető 13 nyelven: https://www.youtube.com/user/euronewsnetwork/channels Magyar: Website: http://hu.euronews.com/ Facebook: https://www.facebook.com/euronews Twitter: http://twitter.com/euronewshu

 

Az osztrák közmédia a hivatalos közleményében azt is hozzáteszi, hogy többek közt a facebook algoritmusváltoztatása is nagy szerepet játszik abban, hogy megszüntetik a bejegyzéseik közösségi médiás megosztásait, hiszen azok elérhetősége – köszönhetően a facebook szabályozásnak – egyre kevesebb emberhez jutnak el. Ez arra enged következtetni, hogy amennyiben egy médiacsatorna egy adott cikket feltesz a faceoldalára és azt nem hirdeti meg jelentős költséggel, úgy az nagyon kevés olvasóhoz jut el annak ellenére is hogy mondjuk sok oldalkövetője van.  A közlemény egyébként hozzáteszi azt is, hogy az említett orf.at facebook oldal nem szűnik meg, csak nem publikálnak majd rajt friss tartalmakat, azonban az aloldalaik, mint például az ORF Niederösterreich facebook oldal a továbbiakban is mindig friss tartalmakkal jelentkezik.

 

Bejegyzésünk forrása : euronews.com