Brenner Koloman ( JOBBIK ): Megvédjük a kistelepüléseket a Fidesztől!

A Fidesz egyik régi álma, és az 5000 fő alatti lakosú települések rémálma válik valóra, ha a jelenlegi kormányzó párt nyeri választásokat. -mondta el Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje Sopronban. Ezen kisebb települések ugyanis sem polgármestert, sem önkormányzati képviselőket nem választhatnának a jövőben. A Jobbik véleménye szerint ez a magyar önkormányzatiság, az ezeréves településhálózatunk felszámolását jelenti. Az előkészítés már jó ideje zajlik, ezért nem emeli a kormányzat a hivatali köztisztviselők bérét, ezért csökken a támogatások értéke és ezért központosítják az adminisztrációt.

fotó: cyberpress.hu archívum

Győr-Moson-Sopron megyében 183 település van, melyből több mint 170-ben szűnne meg az önkormányzás lehetősége, ez a durva, antidemokratikus lépés a megye teljes lakosságának mintegy felét érintené. A Jobbik tiltakozik a falurombolás ellen és vállalja, hogy a 2018-as kormányváltás után éppen ezzel ellentétes folyamatot indít el, ahol a kistelepüléseink a reményvesztettségből a megerősödés felé tudnak elmozdulni, fejtette ki Dr. Brenner.

„A soproni régióban is 30 települést fenyeget ilyen veszély, támogasson szavazatával mindenki, aki ezt meg akarja akadályozni. Hogy mindenki a szülőföldjén, a saját településén boldogulhasson!“ – zárta gondolatait a JOBBIK jelöltje.

 

Sopron, 2018.02.03.