Sopronban játszik a Haladás, mutatjuk miért: Bontják a szombathelyi stadiont

Ősszel találkozott hűség városában az önkormányzat képviselőivel a szombathelyi klub vezetősége és elvi megállapodás született a felek között a Káposztás utcai pálya használatáról. Így a tavaszi szezon hat NBI-es mérkőzését a Soproni Városi Stadionban játssza  a Szombathelyi-Swietelsky Haladás VSE.

Haladás stadion bontás – Szombathely

A szombathelyiek otthona, a Rohonci úti stadion 1923-ban épült, végleges formáját 1975-ben, a fedett lelátó megépítésével nyerte el. Kiemelt kormányzati beruházás keretében új stadionnak kell helyet adni,  az utolsó mérkőzést  december 12-én játszották a Puskás Akadémia FC ellen, majd február 3-án kezdődött el a stadion bontása. Azonnal látványos, apokaliptikus helyszínné változott a futballtér. Szintén elbontásra kerül a teniszpálya, a munkacsarnokok, hogy a terveknek megfelelően egy valdói sportkomplexum jöhessen létre.

Az első Káposztás utcai mérkőzést  szombaton 15.30-as kezdéssel a Diósgyőr ellen rendezik. A mérkőzésre a soproni szurkolók  keddtől már elővételben tudnak jegyet és bérletet vásárolni, tájékoztatta az érdeklődőket a Soproni VSE. A stadion Káposztás utcai pénztárában csütörtökön és pénteken 15 és 19 óra között csak belépőt lehet venni – bérletet nem. Szombaton 13 órakor nyitnak a stadion jegypénztárai. A fedett tribünre egységesen 3.000 forint, a nyitottra 1.400 forint a belépő. A fedettre 12.000, a nyitottra pedig 6.000 forint a a hat bajnokira szóló bérlet. Jegy,- és bérletvásárláshoz valamilyen arcképes igazolvány szükséges. A tavaszi mérkőzésre különszerelvénnyel érkezhetnek a Haladás szurkolói, melyek a következő időpontokban lesznek rendezve:

  • február 27. (szombat) Haladás – DVTK
  • március 09. (szerda) Haladás – UTE
  • március 30. (szerda) Haladás -Békéscsaba
  • április 06. (szerda) Haladás – Vasas
  • április 20. (szerda) Haladás – DVSC
  • április 30. (szombat) Haladás – FTC
haladas
Fotó: maps.google.com, haladasstadion.hu

cyberpress.hu

1 Trackback / Pingback

  1. Átadták az új szombathelyi sportkomplexumot | Cyberpress

Comments are closed.