BIKESAFE – Kerékpár regisztrációs akció volt Sopronban ( videó )

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2018. július 07-én szombaton délelőtt Sopronban folytatta a kerékpárok – BIKESAFE program keretében történő – regisztrációját. A rendezvény célja ezúttal is az volt, hogy bűncselekmény esetén a jelölés segítse a keresett bicikli azonosítását vagy a megtalált kétkerekű tulajdonoshoz történő visszajuttatását. A Deák téren tartott BIKESAFE program során a kerékpár minden adatát rögzítették egy adatlapon – szín, típus, gyártó, gyártási szám, jellegzetességek szerint – majd fényképfelvételeket is készítettek, így egy központi regisztrációs rendszerbe kerültek, amely nagyban segítheti egy későbbi esetleges bűncselekmény felgöngyölítése után az igazi tulajdonos azonosítását és értesítését. 

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

 

 

Jó tudni azonban, hogy biciklik azonban csak akkor vannak biztonságban, ha a tulajdonosok is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tolvajok ne tudják azt megszerezni, ezért érdemes a rendőrség alábbi tanácsait is megfogadni:

  • Mindig zárja le a kerékpárt, lehetőleg megfelelő minőségű lakattal!
  • Mindig valamilyen biztosan rögzített tárgyhoz – biciklitároló, lámpaoszlop, pózna – rögzítse!
  • Forgalmas, jól látható, lehetőleg térfigyelő kamerákkal megfigyelt, helyen hagyja biciklijét – nem eldugott kisutcában, kapualjban!

 

BikeSafe akció Sopronban

Uploaded by Cyberpress on 2018-07-07.