Betekinthettek az épülő új soproni uszodába a napközis gyermekek

A Soproni Tudós Ismeretterjesztő Társulat által szervezett nyári napközi tábor szerdai napja igazi különleges eseményt tartogatott a fiataloknak, hiszen a nap fénypontjaként láthatósági mellénybe bújva, védősisakkal a fejükön járhattak Sopron új uszodájának pillérjei körül.

Forrás: Filep Márk Facebook-oldala

A hétfő és keddi napokat a szabadban töltötték, voltak a Botanikus kertben és a Várhelyen is, majd szerdán az intézmény falai közt Filep Márk, a belvárosi körzet önkormányzati képviselője beszélgetett a gyerekekkel Sopronról és a Modern Városok Programról. A számos eredményt felmutató, de jelenleg is megvalósuló elemeket tartalmazó projekt egyik eleme az új Lővér uszoda is, itt gyűjthettek új élményt a táborozók. Filep Márk úgy fogalmazott, a mostani fejlesztések eredményeit a gyerekek is élvezhetik majd! A képviselő egyebek mellett köszönetet mondott a szervezőknek az élménydús programokért is.

Forrás: Filep Márk Facebook-oldala

Korábbi bejegyzéseinket a Csík Ferenc uszoda újjáépítésével kapcsolatban, illetve a látványterveket ezen a linken lehet elérni!

Forrás: Filep Márk Facebook-oldala