Bemutatták a februárban forgatott The Crown filmsorozat soproni jeleneteit!

Még az év elején egész pontosan februárban történt, hogy egy filmforgatás miatt egész meglepő színekben, feliratokban és jelképekben “úszott” Sopron belvárosa. Bizony, arra gondolunk, amikor itt forgatták a Netflix csatornára készült II. Erzsébet életét feldolgozó The Crown sorozat második évadát illetve egész pontosan az egyik epizód azon jelenetét, amely Fülöp herceg nővérének, Cecíliának a temetését idézi fel. A rengeteg horogkeresztes zászló természetesen csak díszlet volt történelmi belvárosunkban, mégis egész elképesztő volt a látvány még azok számára is, akik nem éltek akkor, amikor a nácik a történelmi bűneiket elkövették. Írásunk apropóját most azonban az adja, hogy most az egész világ láthatta a film kedvéért megváltoztatott Sopront, ugyanis a hétvégén került bemutatásra az-az epizód, amelyet Sopronban forgattak és ezáltal ismét egy filmben bukkant fel szeretett városunk. Magáról a filmsorozatról egyébként annyit érdemes tudni, hogy nagyon színvonalas és a történelmi eseményeket hűen bemutató alkotás, amit már két  Golden Globe-díjjal is jutalmaztak.

Cecíliáról illetve az itt forgatott jelenet előzményeiről annyit érdemes tudni, hogy az asszony egy magas rangú náci felesége volt és 1937-ben egy repülőgép-balesetben vesztette életét férjével és két kisfiával együtt, valamint meg nem született magzatával, hiszen  nyolc hónapos terhes volt Cecília amikor a szerencsétlenség történt. A valóságban a temetés Darmstadtban történt, amit Sopron jelenített meg a filmben.  

Filmkocka a soproni jelenetről / NETFLIX
A forgatáson készült fotó / cyberpress.hu archívum
A forgatáson készült fotó / cyberpress.hu archívum
A forgatáson készült fotó / cyberpress.hu archívum