Bemutatta polgármesterjelöltjét a Leghűségesebb Városért Egyesület

Bemutatta soproni polgármesterjelöltjét illetve képviselőjelöltjeit a Leghűségesebb Városért Egyesület, akik a Párbeszéd helyi szervezetének támogatásával indulnak az őszi megmérettetésen. A jelölt pedig nem más, mint Gibicsár Imre, aki minden bizonnyal nem ismeretlen azok számára akik követik illetve követték a soproni televíziózást, hiszen korábban hosszú-hosszú évekig a helyi televíziózás ismert és mondhatjuk bátran közkedvelt és meghatározó személye és egyben főszerkesztője. 

fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

A pénteki sajtótájékoztató felvezetésében Jakál Adrienn ( Párbeszéd ) önkormányzati képviselő, a Leghűségesebb Város Egyesület nevében kiemelte, hogy szövetségük egy olyan Sopront szeretne, amely kiemelt figyelmet fordít a város és az itt élők problémáira, egy olyan várost amely természeti értékeit, zöld-övezeteit ápolja, óvja, épített környezetét pedig megfelelően karbantartja. Olyan várost szeretnének amely szembenéz a jelenkor problémáival, amely megfelelő szakemberekkel közösen, átgondolt tervezés után teszi meg a javaslatait és tesz a változásért. Programjukban egy olyan városvezetés szerepel amely számonkérhető, valamint amely csak olyan fejlesztések kivitelezését engedélyezi, amelyekről az itt élők pontos és részletes tájékoztatást kapnak valamint véleményt formálhatnak valós párbeszéd keretein belül. Jakál Adrienn hangsúlyozta, hogy nem háborút szeretnének az önkormányzatban, hanem közös együttműködést, közös gondolkodást és közös munkát Sopronért és az itt élőkért. Mindezen tervek megvalósítása érdekében polgármesterjelöltnek Gibicsár Imrét kérték fel, aki ismeri a város múltját, jelenét és akinek konkrét elképzelése van Sopron jövőjét illetően és aki nap mint nap testközelből tapasztalja az itt élők problémáit.

fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

Gibicsár Imre bemutatkozójában megköszönte a Leghűségesebb Város Egyesület bizalmát és hozzátette, azért fogadta el a megtisztelő felkérést, mert nem akarja megélni azt, hogy a Tűztorony vagy éppen a Fertő tavi vízitelep rekonstrukció fénypontként a B0-ás határkőnél világítótorony legyen, márpedig úgy tűnik, ha a tervező úgy kéri, akkor a jelenlegi városvezetés, a Fidesz-KDNP-s többségű közgyűléssel, azt kérdés nélkül megszavazza, a helyét pedig térkővel lefedi majd.

fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

A polgármesterjelölt hozzátette, hogy egy olyan várost szeretne, amit az itt élők valóban otthonuknak tekinthetnek, azok is akik itt születtek és itt is dolgoznak, valamint azok is akik a munkájuk által a  határon túl találták meg a boldogulásukat és azok is, akik az ország más területeiről ideérkezve itt képzelik el a jövőjüket. Kiemelt célja, hogy megválasztása után ez fontos prioritás legyen és valósággá válhasson.

A polgármesterjelöltségen túl, mint a Jereván városrész képviselőjelöltje és mint több évtizedes lakója a célja az, hogy ne csak a kampány közeledtével kerüljön célkeresztbe a lakótelep és vonzáskörzete sem, hanem a mindennapokban is meghallgatásra és megoldásra kerüljenek azok a problémák és gondok, amelyekkel az ott élők kénytelenek jelenleg együtt élni. Ilyen problémák jelenleg is vannak, elég csak példaként megemlíteni például a patkányok elszaporodását, vagy azt azt az igényt, hogy szükségszerű lenne egy normális kutyafuttató kialakítása a városrészben, de a ide tartozik az a lakossági felvetés is,  hogy a nem szem előtt lévő utcák is felújításra kerüljenek.

fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

Gibicsár Imre kiemelte, hogy a Leghűségesebb város polgári múltja előtt tisztelegve, felkéri a többi polgármesterjelölt társát – jelen állás szerint Dr. Farkas Cipriánt ( Fidesz-Kdnp ) és Dr. Varga Norbertet ( Független  ), hogy segítsenek abban, hogy Sopronban egy tisztességes, a személyek jó hírnevét nem sértő, gyalázkodást mellőző kampányt folytassanak mindannyian,  amellyel kapcsolatban javasolja, hogy ezt egy közös nyilatkozatban –  amit kézjegyükkel is ellátnak – is kifejezzék.

 

A Leghűségesebb Városért Egyesület képviselőjelöltjei: 

1. sz. Választó kerület: Tarnai László 

2. sz. Választó kerület: Iszló Péter

3. sz. Választó kerület: Fodor Andrea

4. sz. Választó kerület: Gibicsár Imre

5. sz. Választó kerület: Rétfalvi Csaba 

6. sz. Választó kerület: Jakál Adrienn

7. sz. Választó kerület: Polgár Judit

8. sz. Választó kerület: Solti Ernő

9. sz. Választó kerület: Póczik Roland

10. sz. Választó kerület: Szalai László

11. sz. Választó kerület: Herczeg Géza

12. sz. Választó kerület: Sulyok Andrea