Bemutatkozott és a tervekről is beszélt az Új Kezdet Sopronban

Sopronba látogatott pénteken Dr. Gémesi György, az ÚJ KEZDET elnöke, aki a helyi csoportjuk vezetőjével Vörös Viktorral várta közösen lakossági fórumra az érdeklődőket. A Solar Club hotelben megtartott eseményen elsőként Dr. Gémesi György foglalta össze a politikai múltját, aki az elmúlt 27 éves polgármesterségének tapasztalatairól beszélt. Kitért arra, hogy Gödöllőn hogyan sikerült együttműködést kialakítani a mindenkori parlamenti képviselőkkel is ( pártállástól függetlenül ), amely jó példa arra hogy létezhet olyan együttműködés, ami a közös célok elérését szolgálja viszályok és érdekek nélkül.

A Fidesz által elkészített Alaptörvényről elmondta, hogy az fájt neki a leginkább, hogy kikerült belőle a települések önkormányzáshoz való joga, amely gyakorlatilag a helyi konkrét döntésektől fosztotta meg a városokat és falvakat. Beszélt még a Questor botrányról, a letelepedési kötvényekről, uniós fejlesztési források elosztásáról, de szóba került Orbán Viktor – általa csak – ” Svájci ügyleteknek” nevezett kapcsolatai is. A kormány gyűlöletpropagandájáról azt mondta, hogy sajnos minden szinten sikeres volt, amit pár példával alá is támasztott.

Dr. Gémesi György kiemelte a bal oldali pártok felelősségét is, amely véleménye szerint az elmúlt hét esztendőben nem volt elég arra, hogy alternatívát mutassanak, hiszen több pártban leginkább a kialakult belharcokkal foglalkoztak, amely többek közt azt is mutatja, hogy jelenleg egyénileg ők alkalmatlanok arra, hogy versenyképes erővel tudjanak fellépni a választásokon. Véleménye szerint fontos az összefogás és a közös célokért való szoros együttműködés.

Mint az elmondta, az  Új Kezdet eredeti szándéka az volt, hogy egyedül méresse meg magát, de az elmúlt hat hónapban is annyit változtak a viszonyok és feltételek, hogy be kellett látni azt, hogy keresni kell más pártokkal az együttműködés lehetőségét. Itt kiemelte az LMP-vel formálódó megállapodásukat is, amelynek apróbb részletei a napokban fognak teljesen letisztázódni, annyi azonban már bizonyos, hogy Szél Bernadettet elfogadja az Új Kezdet miniszterelnök jelöltként és a közös választási program írásának is nekifogtak már. Az LMP szeptember végi kongresszusán Dr. Gémesi György is beszédet mond majd, valamint az Új Kezdet választmányának tagjai (köztük Vörös Viktor is) meghívást kapott az eseményre. A Fidesz legyőzését helyi szinteken látja pillanatnyilag lehetségesnek Dr. Gémesi György, az országgyűlési választásokra nem jósolt sok reményt,  de ennek okát az ellenzéki pártok kompromisszumképtelenségében látja.

A fórum második fele előtt Vörös Viktor pár szóval beszélt az Új Kezdet soproni csoportjáról. Az elnökség további két tagja mellett (Körei Katalin és Rétfalvi Csaba), Nyerges Ferenc (ÚK választmányi tag) és Dr.Kertész Zoltán (1990-1998 országgyűlési képviselő) neve hangzott el.

A lakossági fórumon az érdeklődők több kérdést is feltettek Dr. Gémesi Györgynek, amelyben nagy hangsúlyt kaptak a jelenlegi helyi politikai viszonyok illetve rendeletek, amelyek Sopron speciális helyzetére is kitértek. Kérdés hangzott el az ügyben is, hogy az Új Kezdet milyen jogi és egyéb segítséget, támogatást tud biztosítani Vörös Viktornak, de szóba került a helyi média ügye is, amely mára szinte teljesen leszűkült.

Egy kérdésre válaszolva Vörös Viktor beszélt az önkormányzati bérlakások lepusztult állapotáról, amelyek közt több lassan az enyészetté illetve lakhatatlanná válnak miközben milliárdokat költ a város látványberuházásokra, amelynek megoldása halaszthatatlan.

Több kifejezetten soproni téma is szóba került, amelyek nem csak a jelenlegi helyzetekre irányultak, hanem elsősorban arra, hogy a jövőben az Új Kezdet milyen változásokat eszközölne a programja szerint, amelyekre Vörös Viktor önkormányzati képviselő válaszolt a résztvevőknek.

A közel két órás fórum további személyes beszélgetésekkel zárult, amely esemény minden bizonnyal megismétlődik majd a közeljövőben.

 

 

cyberpress.hu