Belvárosi cigistop – igen úgy, de nem úgy

Sopron MJV Önkormányzata a május végi, 2016. 25.  közgyűlésén döntött a belvárosi köztereken való dohányzás szigorításáról. A cigistopként, az egész országot bejáró hír, kapcsán azonban a hirtelen érkező nagy nyilvánosság miatt sokszor téves és felületes maradt a közismeret. Május 27-én a 13. napirendi pont (Előterjesztés dohányzási tilalom elrendeléséről) kapcsán Kalmár István önkormányzati képviselő kérdésére Dr. Sárvári Szabolcs jegyző elmondta, hogy az érvényes közterületfoglásai engedéllyel rendelkező vendéglátóhelyek teraszain továbbra is lehet ereszteni a füstöt. Gőbl Gábor képviselő a szigorúbb intézkedés tervezése mellett, a bazaltra égett rágógumikra is kitért, valamint nehezményezte, hogy mindez rendezvények ideje alatt semmis. Mágel Ágost képviselő arra hivatkozott, hogy ez a rendeletalkotás is már komoly fegyelemre és viszonylag koordinált magatartásra ösztökéli a dohányosokat.

dohanyzas_rendelet

Június elsejétől lépett a hatályos önkormányzati rendeletek közé. Megmutatjuk, mit is jelent ez pontosan.

A közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet 19/H. § a 15. § 4. bekezesés a) pontjában meghatározott közterületek nemdohányzó közterületnek minősülnek. Hogy mi az a tizenötpernégypera?
A közterületen életvitelszerűen tartózkodás tilalma, a kulturális értékek védelmének érdekében. Ezek a Fő tér, az Előkapu, az Új utca, a Templom utca, a Petőfi tér, a Színház utca, a Hátsókapu, az Orsolya tér, a Szent György utca, a Várkerület, az Ógabona és a Széchenyi tér.

Dohányozni az önkormányzat által kijelölt helyeken lehet. Mindamellett, hogy minden szemetesen megfigyelhető a csikktartó, elsőre nem volt különösebben egyértelmű a kijelölt hely. Augusztusban minden megváltozott, sok szemetesedény kapott ehhez hasonló matricát:

dohanyzasra-kijelolt-hely

A hollywoodi mozik kedvelt motívumát használva ideszúrva említeném meg, hogy a közterületeken is ilyen táblát köteles az arra köteles kihelyezni, amennyiben tiltja a dohányzást. Hogy az előbbiek akkor mit is jelentenek, talán egy évek múlva jelentkező második részből derülnek ki.

cigistop


Az említett rendeletek itt olvashatóak, a napirendi pontok itt (13. pont / 88. Oldal).


cyberpress.hu